Ukrajnai tüntetések - Nem volt rendőri ostrom a kijevi tüntetők ellen, továbbra is feszült a helyzet

A riadalom ellenére nem próbálták meg éjjel feloszlatni a Majdanon (Függetlenség téren) tüntető EU-pártiakat, csütörtök délelőtt viszont az ellentábor, a kormány hívei hosszú, tömött oszlopokban vonultak a parlamenttel szemközti park felé.

éA téli ünnepek előtt lefújt kormánypárti ellentüntetés újjáéledt. A keleti országrészből sokan érkeztek a fővárosba állítólag azért, hogy a költségvetés elfogadása mellett és a rend helyreállításáért demonstráljanak. Az idei évre még mindig nincs költségvetése Ukrajnának, a kormányoldal pedig korábbi bejelenése alapján azt csütörtökön szeretné mindenképpen elfogadni. Kihelyezett ülést is kilátásba helyeztek, ha az ellenzék továbbra is a parlamenti ülésterem blokádjával akadályozza a javaslat elfogadását.

Szerdán derült ki, hogy bírósági úton betiltották a Majdanon csaknem két hónapja tartó, európai integrációt és hatalomváltást követelő ellenzéki tiltakozó megmozdulást. Emiatt a tüntetők attól tartanak, hogy ismét erővel próbálják őket eltávolítani a kijevi főtérről.

A belügyminisztérium cáfolta, hogy oszlatásra készülnének. Szemtanúk viszont arról számoltak be, hogy folyamatosan növekszik a Függetlenség terének közelében a rohamrendőrök létszáma. A kormánynegyedben reggel mintegy kétezer rohamrendőr jelenlétéről számoltak be ellenzéki aktivisták, ami szerintük arra utal, hogy a közeli napokban mégiscsak rohamra készülnek a Majdan tüntetői ellen.

Éjjel homokkal teli teherautókat is láttak a tér közelében, amelyekkel roham esetén a rendőri szervek lezárhatják a térhez vezető utcákat, hogy a tüntetők ne kaphassanak erősítést.

A várható roham hírére mobilizálták a Majdan tüntetőit, helyszíni jelentések szerint éjjel a mozgósításra több tízezren érkeztek a térre.

Az ellenzékiek valószínűsítenek egy olyan forgatókönyvet, amely szerint provokátorok szítanak tömegverekedést, ami ürügyet teremt a rendőröknek a beavatkozásra. Éjjel azonban mindössze egy kisebb provokáció történt: részeg fiatalok másztak át a tüntetők egyik barikádján, utóbbiak azonban hamar kitessékelték a hívatlan vendégeket.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com