Ukrán válság – A kárpátaljai dandár több mint száz katonája esett el Kelet-Ukrajnában
A kelet-ukrajnai harcok közel egy évvel ezelőtti kezdete óta a munkácsi 128-as hegyivadász dandár 102 katonáját veszítette el, ebből 58-at az idén – közölte Jevhen Pilhuj, a dandár megbízott parancsnoka pénteken Ungváron.
A tiszt a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) ülésén képviselői kérdésekre válaszolva számolt be a kelet-ukrajnai harcokban kitűnt 128-as dandár helyzetéről. Elmondása szerint a kárpátaljai egységnek tavaly 44 katonája esett el, míg az idei év kezdete óta 58, főként a Debalceve körüli összecsapásokban – adta hírül a Mukachevo.net munkácsi hírportál.
Pilhuj azt is közölte, hogy a dandár 334 katonája sebesült meg, öten fogságban vannak, és nyolcat kiszabadítottak a fogságból. További nyolc katonát eltűntként tartanak számon, köztük egy ungvári őrnagyot – tette hozzá, megjegyezve, hogy a 128-as dandár 2158 katonája jelenleg szabadságon van (az egységben nem csak Kárpátaljáról, hanem más ukrajnai megyékből származó katonák is szolgálnak - a tud.).
A megbízott parancsnok arról is beszámolt, hogy az egység legénységi állományának mintegy 70 százaléka képes további feladatok ellátására a veszteségek és a sebesülések miatt, míg haditechikai eszközeinek, járműveinek a megmaradt 45 százaléka teljes egészében javításra szorul.
Volodimir Csubirko, a Kárpátalja megyei tanács elnöke a testület ülésén bejelentette, hogy Magyarország 100 sebesült kárpátaljai katona gyógykezelését vállalja, amit három egészségügyi intézményben fognak végezni.
MTI

Hozzászólások