Ukrán válság - A német külügyminiszter szerint konfrontálódással nem lehet megoldani a kelet-ukrajnai válságot

A tárgyalások folytatására, valamint a minszki egyezményben vállalat tűzszünet és nehézfegyverzet-kivonás betartására szólította fel a kelet-ukrajnai konfliktusban szemben álló feleket pénteken Kijevben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter az ukrán fővárosban megrendezett biztonságpolitikai fórumon elhangzott felszólalásában.

A német diplomácia vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a február közepén életbe léptetett fegyvernyugvást azóta is minden nap megsértik a Donyec-medencében. Steinmeier a tűzszünet betartása, valamint a nehézfegyvereknek a frontvonaltól való hátrébbvonása mellett sürgette, hogy mihamarabb álljon helyre Kijev ellenőrzése az ukrán-orosz határ teljes hosszán.

uuukkk

Meggyőződésének adott hangot, hogy a minszki egyezségek betartása az egyetlen módja a kelet-ukrajnai válság rendezésének. "A további konfrontáció nem vezet a válság megoldásához. A jelenlegi helyzetnek nincs katonai megoldása, az csakis az európai értékeken alapulhat" - hangoztatta a külügyminiszter.

A távolabbi jövőre nézve fontosnak nevezte, hogy párbeszédbe bevonják a Donyec-medence civil szervezeteket.

"Minden, amit teszünk, Ukrajna népéért tesszük, bízunk az ukrán kormányban, hogy végrehajtja a reformokat, Oroszországnak pedig határozottan a tudomására hozzuk, hogy az ellene elrendelt nemzetközi szankciók feloldása összefüggésben áll a minszki egyezségek teljesülésével.

Mi Európában partnerei vagyunk Ukrajnának minden formátumban, a normandiait is beleértve" - fejtette ki Steinmeier.

A legutóbbi minszki megállapodást Kijev és a szakadárok képviselői között az úgynevezett normandiai négyek vezetői, azaz a német kancellár, valamint a francia, az orosz és az ukrán elnök hozta tető alá február 12-én.

Steinmeier kifejezte meggyőződését, hogy nem Ukrajna EU-társulása miatt törtek ki a harcok a Donyec-medencében. "A Krím elcsatolása, a nemzetközi jog minden normájának megsértése, a harci cselekmények Kelet-Ukrajnában, mindez a konfrontáció útja, amelyet Oroszország választott.

A válság gyökere nem abban van, ahogy egyesek mondják, hogy Ukrajna az unióval való együttműködést választotta, hanem abban, hogy Oroszország a szembenállás mellett döntött" - hangsúlyozta a német külügyminiszter.

A politikus Kijevben megbeszélést folytatott pénteken Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel. A találkozón a kormányfő arról tájékoztatta, hogy a tűzszünet életbe lépése ellenére jelenleg is 5-7 millió dollárba kerül naponta Ukrajnának a fegyveres konfliktus a Donyec-medencében. Emlékeztetett továbbá arra, hogy 90 bánya közül 65-öt vesztett el az állam, a veszteség pedig mintegy 20 százaléka az ország teljes gazdasági potenciáljának.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com