Ukrán válság - A szakadárok vasúti hidat robbantottak, elfoglaltak egy laktanyát és egy vegyi gyárat

Az ukrán elnök és a szakadár fegyveresek által kihirdetett tűzszünet ellenére nem csitulnak a harcok Délkelet-Ukrajnában: az elmúlt egy napban öt ukrán katona halt meg az összetűzésekben, a lázadók megpróbáltak felrobbantani egy vasúti hidat, elfoglaltak egy laktanyát és három kormányzati épületet, illetve egy vegyi gyárat is, ahol állítólag repeszgránátokat akarnak gyártani - jelentette vasárnap reggel az ukrán média.

Olekszij Dmitraskivszkij, a terrorellenes műveletben részt vevő egységek szóvivője közölte, hogy az elmúlt nap során a harcokban a hadsereg öt katonája esett el, és legalább 17-en megsebesültek - jelentette az 5 Kanal kijevi televízió, és híradásában arról is beszámolt, hogy a "terroristák" figyelmen kívül hagyják a tűzszünetet, s egy tucat alkalommal nyitottak tüzet aknavetőkből az ukrán hadsereg helyőrségeire.

ukn

Az UNIAN hírügynökség szerint a Moszkva-barát szakadárok vasárnapra virradóra megpróbáltak felrobbantani egy vasúti hidat a Harkivi megyében lévő Zelenij Kolodec településnél. A detonáció következtében a híd nem dőlt össze, de megrongálódtak a sínek és a hídpillérek, a környékbeli házakban pedig kitörtek az ablakok. Egy személyszállító vonat mozdonyvezetője idejében észlelte a bajt, és sikerült a híd előtt lefékeznie a szerelvényt, így nagyobb baj nem történt, de néhány órán át szünetelt a közlekedés ezen a vonalon.

A "donyecki népköztársaság" fegyveresei Donyeck városában hatalmukba kerítettek egy laktanyát, de az esetről más részletek egyelőre nem ismertek. Az UNIAN beszámolt arról is, hogy a "terroristák" folytatják az épületfoglalásokat: Donyeckben és Luhanszkban hatalmukba kerítettek három kormányzati épületet, amelyek közül kettő a belügyminisztériumhoz tartozik.

Andrij Liszenko, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács szóvivője azt közölte vasárnap, hogy a szakadárok előző nap elfoglaltak egy donyecki vegyi gyárat, ahol repeszgránátokat akarnak gyártani. Liszenko szerint az üzemben műtrágyát gyártanak, de vannak ott olyan alapanyagok is, amelyekből ilyen robbanószerkezetek is elő tudnak állítani.

ukn3

Az Ukrajinska Pravda hírportál közben arról adott hírt vasárnap, hogy több százan gyűltek össze vasárnap Kijevben az elnöki hivatalnál, tiltakozva a Petro Porosenko államfő által kihirdetett tűzszünet ellen. A tüntetésen felszólalt Szemjon Szemencsenko, a kelet-ukrajnai megyék elszakadását ellenző, önkéntesekből verbuvált Donbasz nevű zászlóalj parancsnoka.

Jelenlétében az egység egyik tagja felolvasta az ukrán elnöknek címzett üzenetet, amelyben az ukrán nép nevében követelik tőle a tűzszünet felfüggesztését, a hadiállapot bevezetését, a katonák felszerelését megfelelő fegyverekkel, és ellátását a "terroristák megsemmisítéséhez" szükséges utasításokkal. A tüntetők felszólították az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, hogy vezessék be Oroszország ellen a szankciók harmadik szakaszát.

http://www.unian.ua/politics/934161-u-donetsku-teroristi-zahopili-viyskovu-chastinu-zmi.html
http://www.pravda.com.ua/news/2014/06/29/7030460/
http://www.unian.ua/politics/934157-u-harkivskiy-oblasti-pidirvali-zaliznichniy-mist-zmi.html
http://www.pravda.com.ua/news/2014/06/29/7030451/
http://www.unian.ua/politics/934170-rnbo-u-harkivskiy-oblasti-vchora-bulo-timchasovo-zupineno-ruh-pojizdiv-cherez-pidriv-koliji.html

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com