Ukrán válság - A szeparatisták szerint rendben folyik a választás

A kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták önhatalmúlag vasárnap megrendezett választásai állításuk szerint rendben, különösebb rendbontások nélkül zajlanak.

Nemzeti Választási BizottságA szakadárok "népköztársaságainak" jelenlegi vezetői új népi tanácsok (parlamentek) és azok elnökeinek megválasztására hívták szavazni a Donyeck és Luhanszk megye általuk ellenőrzött térségének lakosait.

Roman Ljahin, a donyecki szakadár "népköztársaság" központi választási bizottságának elnöke közölte, néhány elszigetelt tűzharc történt a nap folyamán, amelyeket jelentékteleneknek nevezett. Összességében szavai szerint rendben zajlanak a választások.

Elismerte ugyanakkor, hogy a kelet-ukrajnai megyében kevesebb szavazóhelyiség fogadja a választókat, mint ahogy tervezték, körülbelül 350 helyen adhatják le voksukat a szavazni vágyók.

A Ria Novosztyi orosz hírportálnak nyilatkozva a részvételt nagyarányúnak nevezte, adatot viszont nem közölt.

Szerhij Kozjakov, a luhanszki "népköztársaság" választási bizottsági elnöke eközben kijelentette, hogy a részvételi arány a megyében már délre meghaladta a 18 százalékot. Hozzátette, hogy a szavazókörök folyton újabb- és újabb szavazólapokat kérnek, olyan sokan akarnak voksolni. Megfigyelők szerint az azt jelzi, hogy nincsenek választói névjegyzékeik, vagyis bárki szavazhat akár többször is.

A szakadárok már délben közölték, hogy várhatóan meghosszabbítják egyes szavazóhelyiségek nyitva tartását este tíz óráig.

A donyecki népköztársaság "kormánya" vasárnap sajtóközleményt adott ki, amelyben a választások meghiúsítására irányuló lépésnek nevezte azt, hogy állítólag az ukrán fegyveres erők előző nap délután lezárták a szakadárok által ellenőrzött területre vezető autóutakat nyugati és keleti irányból, vagyis Oroszország felől is.

Kijev előre jelezte, hogy nem ismeri el a szeparatisták választását. A nap folyamán az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU büntetőeljárást indított a voksolások megszervezői ellen, a választást törvénytelennek, az alkotmányos rend megdöntésére és erőszakos hatalomátvételre irányuló cselekedetnek minősítve azt.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com