Ukrán válság - Brit harcjárműveket kapott az ukrán hadsereg, tüzérségi támadások Donyecknél

Megérkezett Ukrajnába ötvenöt Saxon páncélozott szállító harcjármű Nagy-Britanniából - jelentette be Jurij Birjukov elnöki tanácsadó. A kijevi hadműveleti parancsnokság közben vasárnap ismét intenzív szakadár tüzérségi támadásokról adott hírt, közleménye szerint az utóbbi 24 órában 83-szor sértették meg a tűzszünetet a kelet-ukrajnai frontvonal mentén.

Ukrajna 75, a brit királyi hadsereg hadrendjéből már kivont Saxon gumikerekes Saxon páncélozott szállító harcjárművet vásárolt 3,8 millió dollárért Nagy-Britanniától. Az első húsz PSZH már márciusban megérkezett Ukrajnába. A most megkapott járművekből húszat mentőautóvá alakítanak a frontnál megsebesült katonák evakuálására, a többi 35-öt pedig különböző feladatra szánt parancsnoksági szállítójárműnek - írta az elnöki tanácsadó Facebook-oldalán.

Saxon_Recovery_Version

A kijevi hadműveleti parancsnokság vasárnapi közleményében arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában a legsúlyosabb a helyzet változatlanul Donyeck környékén volt, ahol az éjjel a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalán lévő öt településre - Krasznohorivkára, Opitnére, Piszkire, Marjinkára és Avgyijivkára - nyitottak tüzet a szakadár erők a minszki egyezmény által tiltott 120 milliméteres aknavetőkkel. Opitnét ezen kívül 152 milliméter kaliberű tarackágyúkkal is lőtték.

A frontvonal Luhanszk megyei szakaszán a megyeszékhelytől északra fekvő településeknél, valamint onnan nyugatra, Popaszna és Trojicke településeknél lévő katonai állásokat támadták nagy kaliberű aknavetőkkel.
A parancsnokság közleménye szerint a reggeli órákban sem szűntek meg a tüzérségi csapások, amelyeket az "oroszpárti hibrid fegyveres alakulatok" főnként Donyeck környékére összpontosítottak.

A donyecki kormányzóság adatai szerint a Donyeck melletti Marjinka településen több mint ezer középület és lakóház omlott össze a június 3. óta tartó folytonos tüzérségi csapások következtében. A településen a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása előtt csaknem 88 ezren laktak, mostanra 72 ezren maradtak.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelőmissziója legfrissebb, a hét végén közzétett jelentésében megerősítette, hogy felerősödtek a szakadár tüzérségi támadások az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alá tartozó donyecki repülőtér és a környékén fekvő települések ellen. Feszült a helyzet az Azovi-tenger partján, Mariupol kikötővárostól keletre, közvetlenül a frontvonalnál fekvő Sirokine falunál is.

Az ukrán sajtó által ismertetett jelentésben az EBESZ-megfigyelők jelezték, hogy a szakadárok nem engedték be őket az egyik, nehézfegyverek tárolására kijelölt területre. "Húszméteres távolságból is látható volt viszont, hogy hiányzik onnan tizenkét tarackágyúból hat és kilenc aknavetőből négy" - áll a jelentésben.

Közben a fegyveres erők vezérkara arról adott hírt, hogy jelentősen csökkent idén a hadseregből dezertálók száma. Az ismertetett adatok alapján míg 2014-ben tömegesen, mintegy 10 ezren dezertáltak a fegyveres erőktől, addig idén mindössze körülbelül 100-an. Dezertálásért eddig 400 katona ellen született ítélet. Java részük pénzbírságot, illetve felfüggesztett büntetést kapott, három katonát ítéltek fejenként 7 év börtönbüntetésre.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com