Ukrán válság - Elégedetlen a helyi lakosság a szakadár vezetéssel a Donyec-medencében - ukrán sajtó

A Donyec-medencében fokozatosan növekszik a lakosság elégedetlensége a szakadár vezetéssel szemben - írta az ukrán sajtó csütörtökön. Ez a tendencia felerősödött azóta, hogy november 2-án saját általános választásokat rendeztek, amelyeket Kijev illegitimnek minősített, és amelynek eredményét egyetlen állam sem ismerte el hivatalosan, még Oroszország sem.

dA harcok térségében javarészt idős és szegény emberek maradtak, a jobb módúak elmenekültek. Az ott maradtak újságíróknak arról számolnak be, hogy hónapok óta nem kapják meg nyugdíjukat vagy a nekik járó szociális ellátást. A nyugdíjasok segélyszervezetektől kapnak időről időre élelmiszereket.

November 5-én az ukrán kormány úgy határozott, hogy átmenetileg leállítja az oroszbarát szakadárok által megszállva tartott területek állami költségvetésből történő támogatását, beleértve a nyugdíjak és a szociális ellátások folyósítását. Ezeket az összegeket a jogosultak felvehetik az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött bármelyik településen, ha ottani lakcímre bejelentkeznek, más esetben visszamenőleg kapják majd meg juttatásaikat, miután az ukrán hadsereg visszafoglalta településüket a szakadároktól.

A döntést Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök azzal indokolta, hogy az állam hiába folyósította eddig a nyugdíjak és szociális ellátások összegét a szakadárok által megszállt területekre, a pénzt nem kapták meg a lakosok a szeparatistáktól. "A kormány pedig nem hajlandó szélhámosokat és terroristákat szponzorálni" - szögezte le a kormányfő.

Helyszíni beszámolók alapján a szakadárok úgynevezett nyugdíjjegyeket osztanak, amiért nem tudni, mit kapnak cserébe az ellátottak. A nyugdíjjegyekért mégis több ezren állnak sorokban a hivatali épületek előtt. Nemrég az ukrán média arról adott hírt, hogy a szakadárok a béreket élelmiszerekben akarják kifizetni.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com