Ukrán válság - Elhatárolódott Gajdos Istvántól Beregszász önkormányzata

Határozatban határolódott el Gajdos Istvántól, a volt ukrán kormánypárt parlamenti képviselőjétől, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökétől hétfőn megtartott rendkívüli ülésén a beregszászi városi tanács (közgyűlés), amely a kárpátaljai magyarságra nézve károsnak minősítette a politikus tevékenységét.

ukA tanácskozáson, amelytől a polgármesteri hivatalban tartózkodó tüntetők Babják Zoltán polgármester és a város többi vezetőjének lemondását várták, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői csoportja határozattervezetet terjesztett elő, amelyben a képviselőtestület elhatárolódik Gajdos Istvánnak, az Ukrajnában korábban kormányzó Régiók Pártja (PR) parlamenti képviselőjének a tevékenységétől.

A határozatképes számban megjelent képviselők által megszavazott dokumentum szerint a beregszászi városi tanács változatlanul kiáll a demokratikus szabadságjogok és az európai normák maradéktalan érvényesítése mellett. „Egyben erkölcstelennek és Beregszász város, valamint a kárpátaljai magyarság számára károsnak ítéli, hogy Gajdos István volt hatalompárti képviselő megnyilvánulásait Beregszász város közössége és az egész kárpátaljai magyarság véleményeként értelmezzék” – áll a határozatban, amely szerint a kárpátaljai magyarok, Beregszász város polgárai, minden más honfitársukhoz hasonlóan, szabad és demokratikus, egyéni és kollektív jogaikat maradéktalanul biztosító országban szeretnének élni. A beregszászi városi tanács a jövőben is mindent meg fog tenni ennek érdekében – olvasható az okmányban.

A tanácskozás kezdetén az ülésteremben megjelentek a Jobboldali Szektor (Pravij Szektor) radikális csoport beregszászi és más kárpátaljai településekről érkezett tagjai, de miután látták, hogy a testület PR-frakciójának tagjai hiányoznak, távoztak a helyszínről. A csoport vezetője később egyedül visszatérve közölte a képviselőkkel a tömörülés álláspontját.

Még a rendkívüli ülés előtt benyújtotta lemondását Beregszász polgármesterének két volt kormánypárti helyettese, a polgármesteri hivatal jegyzője és a városi újság főszerkesztője.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com