Ukrán válság - Fegyvernyugvást és tárgyalásokat sürget a Fehér Ház

Az Egyesült Államok sürgette az ukrán kormányt, hogy vonja vissza a rohamrendőrséget a kijevi Függetlenség teréről, hirdessen fegyvernyugvást és folytasson tárgyalásokat az ellenzékkel - jelentette ki szerdán Ben Rhodes, az amerikai elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója.

Az elnöki apparátus tisztségviselője elmondta, hogy a Fehér Ház kész fontolóra venni a szankciók alkalmazását azok ellen, akik felelősek az ukrajnai erőszakért, és a lehetséges büntetőintézkedések ügyében konzultál majd az Európai Unióval. Ben Rhodes elmondta, hogy az ukrajnai helyzetről Obama eszmecserét folytatott Francois Hollande francia elnökkel.
Mint mondta, az Egyesült Államok szeretné látni, hogy Oroszország támogatja az ukrajnai feszültség csökkentésére irányuló erőfeszítéseket és kijelentette, hogy Washington nem verseng Moszkvával Ukrajna jövőjéért.

Ukrajna2

Rhodes, aki az észak-amerikai csúcsra tartó elnöki különgép fedélzetén nyilatkozott a sajtónak, kijelentette, hogy az ukrán válság téma lesz Enrique Pena Nieto mexikói és Barack Obama amerikai elnök, valamint Stephen Harper kanadai miniszterelnök megbeszélésein a mexikói Tolucában.
A helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó úgy fogalmazott, hogy felháborítóak voltak a kijevi erőszakról közvetített jelenetek és hogy ilyeneknek nincs helyük a 21. században.

Mint mondta, a Fehér Ház világossá tette: az ukrán kormány felelőssége, hogy demonstrálni engedje az embereket. Mint mondta, az ukránok úgy gondolják, hogy az ország vezetése mindeddig nem reagált jogos törekvéseikre. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok ellenzi az erőszakot.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com