Ukrán válság - Három helikoptert lőttek le a szakadárok, egy tábornok is meghalt

Az ukrán hadsereg három helikopterét lőtték le csütörtökön Moszkva-barát szakadár fegyveresek a kelet-ukrajnai Szlovjanszk közelében, és egyikükben életét vesztette 14 katona, köztük egy tábornok - jelentette az UNIAN hírügynökség.

jhigkjiOlekszandr Turcsinov, az államfői teendőket ideiglenesen ellátó házelnök a parlament ülésén közölte, hogy az egyik helikopteren, amelyet orosz gyártmányú önjáró tüzérségi fegyverrel lőttek le, 14 katona meghalt, köztük Volodimir Kulcsickij tábornok. Később a Nemzeti Gárda sajtóosztálya úgy pontosított, hogy 12 katona vesztette életét a helikopteren, és egy túlélője van a támadásnak, és ő súlyos állapotban van.

Egy újságíró, aki szemtanúja volt az esetnek, azt mondta, hogy a Mi-8-as helikopter élelmiszert, vizet és golyóállómellényt szállított a szlovjanszki tévéközponthoz, és katonákat vitt el onnan, de néhány perccel a felszállás után találat érte és felrobbant.

A parlamentben Turcsinov bejelentését követően a képviselők egyperces néma felállással adóztak az elesett katonák emlékének. Mihajlo Koval ukrán ügyvivő védelmi miniszter a képviselők előtt felszólalva leszögezte, hogy a helikopterek addig maradnak a kelet-ukrajnai térségben, míg sikerrel be nem fejeződik a - szakadárok ellen indított, Kijev által terrorellenesnek nevezett - művelet.

Korábban orosz hírforrások szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy a szakadár fegyveresek Szlovjanszk közelében lelőtték az ukrán hadsereg két helikopterét. Arról nincs hír, hogy ezeken a gépeken hányan haltak meg, illetve sebesültek meg.

A védelmi minisztérium közölte, hogy az önjáró tüzérségi fegyverek használata azt bizonyítja, hogy "messze nem békés tüntetők" lépnek fel az ukrán fegyveres erőkkel szemben Donyeck megyében, hanem jól képzett és felfegyverzett diverzáns csoportok.

Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak cáfolta, hogy Grad rakéta-sorozatvetőket vetettek volna be a biztonsági erők.

"A terrorellenes erők feladata: végezni a terroristákkal úgy, hogy a lehető legkevesebb békés állampolgár essen áldozatul. Hangsúlyozom, hogy a lehető legkevesebb, ezért a Gradok használata enyhén szólva téves információ" - jelentette ki. A szóvivő állítása szerint az észak-donyecki térségben a szeparatisták közötti belső feszültségek és hatalmi harcok robbantották ki a csütörtöki a fegyveres összetűzéseket.

Ezt alátámasztani látszik a Donyeck megyei kormányzóság közlése, amely szerint a szakadárok közül néhányan elkezdtek együttműködni a terrorellenes művelet vezetésével, és műveleti információkat adnak át. A közlemény szerint a szakadárok közül többen elvesztették bizalmukat vezetőik iránt, ezért adnak ki információkat sajátjaik helyzetéről, lőállásairól, valamint csapatmozgásokról.

Állítólag az "Abver" gúnynévre hallgató szakadár vezér is tárgyalna a terrorellenes művelet vezetésével, hogy neki személyesen szabad elvonulást biztosítsanak a harcok sújtotta régióból. A terrorellenes művelet vezetése azonban leszögezte, hogy a helyzet nem változott, csak akkor tárgyalnak szakadárokkal, ha leteszik a fegyvert és megadják magukat.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com