Ukrán válság - Kijev szerint még mindig az ukrán katonák ellenőrzik a donyecki repülőteret

Egymásnak ellentmondó információk jelennek meg arról, hogy kinek a kezén van jelenleg a stratégiai fontosságú és immár szimbolikus értékű donyecki nemzetközi repülőtér: Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán hadműveleti parancsnokság szóvivője pénteken Kijevben azt közölte, hogy a légi kikötőt továbbra is az ukrán hadsereg tartja ellenőrzése alatt, miközben az oroszbarát szakadárok azt állították, hogy elfoglalták azt.

ebeszCsütörtökön egész nap folyt a harc a repülőtér fölötti ellenőrzésért. Ukrán jelentések szerint szakadár gyalogsági alakulatok orosz katonai segítséggel rohamot indítottak a létesítmény védői ellen, és a már rommá lőtt új terminál épületében az alagsortól a harmadik szintig gyakorlatilag közelharc bontakozott ki a szemben álló felek között a terület birtoklásáért. Közben mindkét oldal nehéztüzérséggel támadta egymást.

Szeleznyov sajtótájékoztatóján közölte: arról tájékoztatták délelőtt, hogy a repülőtérnél jelenleg hallgatnak a fegyverek, a létesítményt pedig továbbra is az ukrán hadsereg tartja ellenőrzése alatt.

Ezzel szemben orosz sajtóforrások alapján az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság "védelmi minisztériuma" pénteken azt állította, hogy fegyvereseik átvették az ellenőrzést a repülőtér és környéke fölött. Közlésük szerint már csak néhány tucat ukrán katona maradt az új terminál épületében, akik "nem tanúsítanak ellenállást, és hamarosan elhagyják a létesítményt".

Közben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Kelet-Ukrajnában tevékenykedő megfigyelői előző nap a heves harcok miatt elálltak attól a szándékuktól, hogy közvetlenül a repülőtéren kövessék figyelemmel a harci cselekményeket. Alexander Hug, a misszió helyettes vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mindazonáltal sikerült elég közel kerülniük a repülőtérhez, és meggyőződhettek arról, hogy a szakadárok valóban lakónegyedekből lövik a repülőteret, miként azt Kijev már régóta hangoztatja.

"Az ilyen támadásokat nem lehet válaszcsapás nélkül hagyni" - szögezte le Hug, a szakadárokat téve felelőssé az ilyesfajta támadások miatt a helyi lakosoknak okozott szenvedésekért és az infrastrukturális károkért.

Az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló nemzetközi repülőteret már nyár óta rendszeresen támadják, ostromolják a Donyeck városának nagy részét megszállva tartó szakadárok. Több ízben bejelentették már, hogy elfoglalták a létesítményt, de eddig mindig az derült ki a végén, hogy a légi kikötő védői valójában visszaverték rohamaikat.
A repülőteret a szovjet időkben úgy építették meg, hogy atomtámadásnak is ellenálljon.

A később épült új terminált azonban már rommá lőtték a szakadárok, az épület már csaknem összeomlott. Több ízben hatoltak be szakadár egységek ebbe a terminálba, de eddig az ukrán védők ellenálltak az ostromaiknak.

A repülőtéren szolgáló ukrán katonák kitartásukkal komoly tiszteletet vívtak ki az ukrán lakosság körében, emberfölötti teljesítményükért a közbeszédben "kiborgoknak" nevezték el őket. A repülőtér birtoklása mára szimbolikus jelentőségűvé vált, a hősies katonai helytállás jelképévé, és már csak ezért sem adhatja fel Kijev annak védelmét.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com