Ukrán válság - Kijev szerint továbbra is érkeznek orosz katonák és fegyverek Kelet-Ukrajnába

Oroszország területéről továbbra is intenzíven ellátják utánpótlással és fegyverekkel a kelet-ukrajnai szakadárokat - jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.

rnboA szóvivő pontos adatokat nem tudott mondani. Kijelentette ugyanakkor, hogy a térségben harcoló ukrán fegyveres erők jelentetése szerint az utóbbi időben megerősödtek a szeparatista fegyveresek.

Vasárnap újabb, 32 autóból álló úgynevezett segélykonvoj hajtott be Ukrajna területére Oroszországból a Luhanszk megyei Izvarinénél, a Donyeck elnevezésű orosz határátkelőn keresztül, megsértve a nemzetközi megállapodásokat - mondta Liszenko. Kijelentette, hogy az ukrán hatóságok nem ellenőrizték a szállítmányt, mivel annak érkezéséről nem kaptak hivatalos értesítést Moszkvától.

Ez már az ötödik humanitáriusnak nevezett orosz konvoj, amely augusztus 22. óta behatolt Ukrajna területére, három napon belül pedig a második.

Közben az ukrán határőrszolgálat jelentette, hogy az orosz határ menti térségből, Szverdlovszkból és Cservonopartizanszkból mintegy 80 fős szeparatista fegyveres csoportot irányítottak át a megyeszékhelyre, Luhanszkba.

A jelentés szerint a csapatot olyan buszokon és GAZ típusú autókon szállították, amelyekre az ukrán határőrség emblémáját festették. A határőrök szerint a csapat fele polgári öltözetben utazott. Kijevi értesülések szerint az egyik luhanszki varróüzem rendelést kapott nagy számú ukrán katonai egyenruha készítésére.

Liszenko sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában három ukrán katona esett el és hét sebesült meg a harcok övezetében. Elmondta, hogy vasárnap reggel két katona meghalt az azovi-tengeri Mariupol város egyik ellenőrzőposztjánál.

Egy civilt állítottak meg, aki azt mondta, hogy segélycsomagokat visz személyautóján az Azov ukrán belügyi egységnek. Az autó átvizsgálása közben azonban a gépkocsi felrobbant. A detonáció következtében az autó sofőrje is megsérült.

Liszenko tájékoztatása szerint az autóba rejtett robbanószert távirányítással robbantották fel, a sofőr pedig nem tudott arról, mit szállít.

A TSZN ukrán hírtelevízió szerint az ukrán katonák kiűzték a szeparatista fegyvereseket a donyecki nemzetközi repülőtér új termináljából, amelynek második szintjét tartották megszállva az oroszbarát szakadár erők. Az épületre a katonák kitűzték az ukrán nemzeti lobogót.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com