Ukrán válság - Londoni stratégiai elemzők: kétes a genfi egyezség tartós sikere

Rövid távon enyhítheti valamelyest a feszültséget az ukrajnai válságról létrejött genfi egyezség, a továbbra is fennálló gyökeres nézetkülönbségek miatt azonban aligha lehet számítani a megállapodás tartós sikerére - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni stratégiai elemzők.

Hasonló következtetésre juthattak a piaci szereplők is, mivel a megállapodás ellenére tovább emelkedett az ukrán államcsőd elleni piaci biztosítási tranzakciók eddig is rendkívüli kockázatokat jelző árazása a pénteki londoni kereskedésben.
Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértőinek tanulmánya szerint a genfi egyezség érvényesítésének legfőbb akadályai között lesz az illegális milíciák lefegyverzése. Moszkva várhatóan követelni fogja, hogy a kijevi kormány szerelje le az ukrán nacionalista félkatonai szervezeteket - különösen a Jobboldali Szektort -, amelyek azonban eddig is figyelmen kívül hagyták Kijev felszólításait és ultimátumait fegyvereik beszolgáltatására.

Eurasia

Az ukrán kormányt ráadásul még mindig elsősorban az foglalja le, hogy megszilárdítsa támogatottságát a vele szemben gyanakvó lakosság körében, különösen az IMF-megállapodásban szereplő fájdalmas takarékossági intézkedések bevezetése előtt, és nyilván kerülni akarja a látszatát is, hogy orosz követelések előtt "kapitulál". Mindemellett az Eurasia helyi forrásai szerint az is kétséges, hogy a Jobboldali Szektor vezetése képes lenne-e érvényesíteni a szervezeten belül bármilyen fegyverzet-beszolgáltatási utasítást - áll az elemzésben.
Az Eurasia szakértői szerint ebben a környezetben valószínűtlen a kelet-ukrajnai oroszpárti fegyveresek visszavonulása is mindaddig, amíg az ukrán milíciák megtartják fegyverzetüket.

A cég szerint a genfi megállapodás sikerét fenyegető másik fő kockázat az, hogy továbbra is eltérő értelmezések vannak forgalomban az ukrajnai decentralizációról és föderalizációról. Jelentős lépés az ukrán kormány azon felajánlása, hogy a védelem, az igazságszolgáltatás és a külpolitika kivételével minden egyéb hatáskört átad a régióknak, ám a Kreml olyan szintű föderalizációra törekszik, amely lehetővé tenné számára a kelet-ukrajnai helyi kormányzatok felhasználását Ukrajna szélesebb körű nyugati integrációjának megakadályozására. Ehhez Oroszország szempontjából valószínűleg elégtelen lesz az ukrán kormány ajánlata a hatalmi jogkörök megosztásáról - áll az Eurasia Group pénteki londoni tanulmányában.
A ház szerint mindemellett Vlagyimir Putyin orosz elnök hirtelen magasba szökött népszerűségének tartóssága is attól függ, hogy képes-e valóra váltani azt a "terjeszkedő és harcias koncepciót", amelyet Oroszország ukrajnai nemzeti érdekeinek érvényesítése címén meghirdetett.
Az ukrán államcsőd ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása jelentősen emelkedett a pénteki londoni kereskedésben, jelezve, hogy a piac a genfi egyezség ellenére is tart az ukrajnai válság további eszkalációjától.
A Markit Financial Information Services piaci adatszolgáltató cég kimutatása szerint az ukrán államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama 20 bázispontos emelkedéssel 1126 bázispontról indult a londoni piacon.

Ez azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió dollár névértékű ötéves ukrán államkötvényre most több mint 1,1 millió dolláros középárfolyamon - az előző napi zárásnál 20 ezer dollárral drágábban - kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket Londonban.
A Markit adatai szerint az elmúlt egy hétben a pénteki londoni nyitásig 158 bázisponttal drágultak az ukrán szuverén CDS-tranzakciók. Európában egyetlen más ország államadósságát sem terhelik ezer bázispont feletti csődbiztosítási díjak, és Ukrajna esetében a hitelminősítők is egyre nagyobb kockázatát látják az államcsődnek.

A Moody's Investors Service a minap két hónapon belül másodszor minősítette le Ukrajna addig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést. A Moody's "Caa2"-ről egy fokozattal "Caa3"-ra rontotta Ukrajna szuverénadós-osztályzatát, és az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben. A leminősítéshez fűzött elemzésében a cég kiemelte, hogy becslése szerint az ukrán bruttó hazai termék (GDP) az idén 5-10 százalékkal zuhanhat.
Ukrajna "Caa3" államadós-besorolása - amely más hitelminősítők módszertanában "CCC mínusz"-nak felel meg - a legrosszabb államadós-osztályzat egész Európában. A "Caa/CCC" minősítési kategória már rendkívüli törlesztési kockázatokra figyelmezteti a befektetőket az érintett adóssal kapcsolatban.

Ukrajnát mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - a Moody's mellett a Standard & Poor's és a Fitch Ratings is - ebben az adóskockázati sávban tartja nyilván.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com