Ukrán válság - Megtalálták egy halálra kínzott ukrán újságíró holttestét

Egy elrabolt, majd halálra kínzott újságíró holttestére bukkantak a hétvégén a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében - jelentette vasárnap az ukrán média.

ukrajnaVaszilij Szergijenkónak, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt tagjának, a kijevi tüntetésekben aktív szerepet játszó autós tüntetők, az Avtomajdan szervezet aktivistájának eltűnését pénteken jelentette be a pártja.

A párt sajtószolgálatának közlése szerint a férfit otthona elől rabolták el ismeretlenek. Erről a ház előtt talált vérnyomok tanúskodnak.

A hatóságok egy nappal később vérnyomokat találtak egy környékbeli erőben, amelyek egy frissen ásott, majd hevenyészve földdel és szeméttel betemetett gödörhöz vezettek. Ebben bilinccsel a kezén holtan találták az újságírót. Holttestén kínzásnyomok voltak, betörték az áldozat fejét, eltörték a térdét, testén számtalan késsel okozott sérülést volt látható, továbbá vágásnyom a nyakán. A gödörben nagy mennyiségű vér volt, ami arra utal, hogy ott ölték meg.

A gödröt előre kiásták, ezt bizonyítja, hogy kiszáradt és friss föld keveredett abban, amivel betemették.
Párttársai véleménye szerint Szergijenkót újságírói tevékenysége miatt ölték meg. Több leleplező cikket írt ugyanis a hatalomváltás előtt kormányzó Régiók Pártja egy helybeli gazdag politikusáról, Hennagyij Bobovról.

Bobov viszont Szergijenko eltűnésekor úgy vélekedett, hogy a férfit nem újságírói, hanem politikai tevékenysége miatt rabolták el. Felszólította a belügyminisztérium és az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vezetőit, hogy vegyék a vizsgálatot személyes ellenőrzésük alá, továbbá 50 ezer hrivnya, azaz körülbelül egy millió forint jutalmat ígért a nyomravezetőnek.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com