Ukrán válság - Oroszország és az Egyesült Államok közti hatalmi harcról van szó a kínai sajtó szerint

Az ukrán válság valójában Oroszország és az Egyesült Államok közötti hatalmi harc, amelyben Kína legjobb döntése az, ha nem pártolja egyik felet sem - vélte kedden a kínai sajtó.

Peking az ukrán válság kitörése óta látványosan nem foglalt állást a kérdéssel kapcsolatban, nem állt egyik fél oldalára sem. Ez tudatos és taktikus döntés, a közvélemény is teljes mértékben támogatja, mivel Kína számára csak hátránnyal járna, ha a Nyugat vagy Oroszország között választana - írta a Csongkuo Sipao című lap. Az újság Han Hszü-tungot, a Kínai Nemzetvédelmi Egyetem professzorát idézte, aki szerint az Egyesült Államok célkitűzése az, hogy a még nem NATO-tag kelet-európai országokat rábírja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozásra. Ez ugyanakkor Oroszország számára egykori hatalmi zónájában lévő szövetségeseinek az elveszítését jelentené.
Mivel a valódi ok ez, a konfliktus továbbmélyülése, egy esetleges háborúvá fajulása semmiképp nem valószínű Han professzor szerint.

Bemutattak az ukránok az IMF-nekAz egyes nagyhatalmak érdekeiről írt nemrégiben a Global Times című napilap is. A cikk szerzője úgy fogalmazott, hogy a konfliktusban az Egyesült Államoknak van a legkevesebb veszítenivalója, míg Oroszországnak van a legkevesebb oka a megegyezésre. Kína álláspontja nem számít igazán, hiszen egyik felet sem tudja túlságosan befolyásolni - írta ez a a lap. Ukrajnának azt kell elkerülnie, hogy a Nyugat sakkbábuja legyen Oroszország ellen, Moszkvának pedig arra kell törekednie, hogy ne tegye örök ellenségévé Kijevet - tette hozzá.

Akárhogy is végződik a válság, Kína gazdaságilag csak profitálhat abból - állapította meg a Want Daily című, kínai nyelvű újság. Ha a béke tartósnak bizonyul Ukrajnában, az az ottani kínai mezőgazdasági befektetések miatt a búzaexport megnövekedését jelentheti Kína számára. Ha viszont elhúzódik a konfliktus, és hosszú távon is fennmaradnak az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók, az az orosz-kínai kereskedelem fellendülésére hathat pozitívan, Moszkva ugyanis a nyugati országok helyett mindinkább keleti szomszédjaihoz fog fordulni, mint ahogyan történt az már rövid távon is. Kína számára így a válság mindenképpen nyerő szituációt jelent - írta a lap.
forrás:MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com