Ukrán válság - Országos népszavazást kezdeményeztek donyecki vezetők az államfőnél
Országos népszavazás megtartását javasolta a régiók hatásköreinek kiszélesítéséről az ügyvivő ukrán államfőnek Szerhij Taruta, Donyeck megye kormányzója és Olekszandr Lukjancsenko, Donyeck városának polgármestere - közölte hétfőn a kelet-ukrajnai megye állami közigazgatási hivatala.
A város legitim polgármestere és az Olekszandr Turcsinov ügyvivő elnök által kinevezett megyei kormányzó azt indítványozták, hogy a május 25-re kiírt elnökválasztással egy időben rendezzék meg a referendumot.
Taruta szerint a régiók önrendelkezésének kibővítésével együtt önkormányzati rendőrségek létrehozását is népszavazásra kellene bocsátani. A kormányzó szerint az összukrajnai népszavazás egyesítené az országot a reformok és az európai normák bevezetése mellett.
Szükségesnek nevezte, hogy a referendumot az elnökválasztással egy napon tartsák meg, és ismertette Turcsinov ideiglenes államfővel azokat a törvényi kezdeményezéseket is, amelyek alapján ez jogszerűen megvalósítható.
Lukjancsenko polgármester meggyőződését fejezte ki, hogy a referendum hozzájárulna a szociális és politikai feszültségek enyhítéséhez a délkelet-ukrajnai térségben.
Közben a Szevodnya című ukrán napilap hétfői számában arról számolt be, hogy Kijevben új rendőrségi alakulatot, úgynevezett különleges járőrszolgálatot hoznak létre, akiket fekete színű egyenruhájukról lehet majd felismerni. A szolgálati fegyverük Makarov pisztoly, illetve Kalasnyikov automata gépkarabély lesz.
Az új egységekbe bárki jelentkezhet, beleértve volt rendőröket, tartalékos tiszteket, biztonsági őröket és a Majdan-tünetések aktivistáit is. Az alkalmazás feltétele, hogy a jelentekző 45 évesnél fiatalabb és büntetlen előéletű legyen. Az új alakulat létrehozására - amely a tervek szerint 400 fős lesz - rendőrségi források szerint a rendfenntartóknál tapasztalható emberhiány és a kelet-ukrajnai feszültség miatt van szükség.
A járőrök gyorsított, egyhónapos jogi és fegyverhasználati kiképzésben részesülnek, feladatuk elsősorban fontosabb objektumok őrzése lesz. A lap úgy értesült, hogy már 150-en jelentkeztek a különleges járőrszolgálatba.
MTI

Hozzászólások