Ukrán válság - Pártdiktatúra fenyeget Nyugat-Ukrajnában?

Lembergi (Lviv) politikusok szerint egypárti diktatúra alakulhat ki Nyugat-Ukrajnában annak következtében, hogy Kijev az ottani megyékben a végrehajtó hatalmi szervek élére a Szabadság (Szvoboda) párt képviselőit nevezi ki.

ukljVitalij Zahajnij, az Ukrán Városok Szövetsége lembergi regionális szervezetének alelnöke a zik.ua lembergi hírportálnak csütörtökön nyilatkozva elmondta, nyugtalanítónak tartja, hogy a Szabadság párt egyeduralomra törekszik Lemberg megyében.

Úgy vélte, a párt maga alá akarja gyűrni egész Nyugat-Ukrajnát. Szerinte ezt a szándékot jelzi, hogy Irina Szih, a Szabadság párt volt parlamenti képviselője, a Lemberg megye kormányzójává történt kinevezése utáni első nyilatkozatában kijelentette, fenntartja magának a jogot arra, hogy beleszóljon a megyei ügyész, rendőrparancsnok és titkosszolgálati vezető kinevezésébe.

Ha Szabadságnak sikerül keresztülvinnie az akaratát, akkor Nyugat-Ukrajnában ugyanolyan egypárti diktatúra lesz, mint amilyet a korábban kormányzó Régiók Pártja (PR) a keleti országrészben megvalósított. Ez rendkívül veszélyes tendencia – emlékeztetett Zahajnij.

Jaroszlav Kendzjor ismert lembergi jobboldali politikus, aki hat cikluson át volt tagja az ukrán parlamentnek, a hírportálnak kifejtette, együttérez azokkal a nyugati megyékkel, amelyeket a Szabadság párt fog irányítani.

Ugyanakkor ez a politikai erő még nem is sejti, hogy ha átveszi az ellenőrzést egész Nyugat-Ukrajna fölött, ezzel a saját sírját ássa meg. Szerinte a Szabadság párt vezetőiből teljesen hiányzik az önfenntartási ösztön, hiszen a régió egészének irányítását a párt csak akkor vállalhatná fel, ha biztosan tudná, hogy meg tud birkózni a feladattal, ami a mai helyzetben igencsak kétséges. Hamarosan elkezd csökkeni a Szabadság népszerűsége, és megindul felé a bírálatok özöne, ami a párt végét jelentheti – mutatott rá a politikus.

A Szabadság párt a legutóbbi ukrajnai helyhatósági választásokon elsöprő győzelmet aratott Nyugat-Ukrajnában, képviselői mindhárom – Lemberg, Ivano-Frankivsz, Ternopil – galíciai megyében többséget szereztek a helyi önkormányzatokban.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com