Ukrán válság - Porosenko az Ukrajna melletti szolidaritás jeleként értékelte az Oroszország elleni újabb EU-szankciókat

Petro Porosenko ukrán elnök szerint az Európai Unió által Oroszországgal szemben kivetett újabb szankciók azt jelzik, hogy az unió egységesen szolidáris Ukrajnával. Erről az államfő pénteken Kijevben beszélt a Jaltai Európai Stratégia (YES) elnevezésű nemzetközi fórumon.

porosenko"Tegnapi döntésével az EU megmutatta egységét, valamint szolidaritását Ukrajnával egy olyan időszakban, amikor magának az uniónak is megvannak a saját gondjai. Ez mutatja, milyen közel állnak Ukrajnához az unió vezetői, és tagállamai. Még sohasem éreztem ilyen fokú szolidaritást. Az európai család teljes jogú tagjának érzem magam" - hangoztatta az államfő.

Szavai szerint a döntés azt mutatja, hogy az Európai Unió prioritásként kezeli az ukrajnai helyzet rendezését.
Porosenko kiemelte annak fontosságát, hogy szeptember 16-án egy időben fogja ratifikálni Ukrajna EU-társulási szerződését a kijevi törvényhozás és az Európai Parlament. Ezt történelmi eseménynek nevezte. Elmondta, hogy videókapcsolaton keresztül az EP- és az ukrán parlament képviselői láthatják majd egymást a ratifikációkor.
Ígéretet tett arra, hogy az őszi parlamenti választások és a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése után felgyorsulnak a reformok Ukrajnában.

Kifejezte meggyőződését, hogy csakis tárgyalások útján rendezhető a kelet-ukrajnai helyzet. Emlékeztetett a szeptember 5-i minszki találkozón elért eredményekre, a tűzszünetről és a fogolycseréről született megegyezésre. Szavai szerint meggyőződése, hogy Ukrajnának sikerül majd rendeznie Oroszországgal azokat a vitás kérdéseit, amelyeket Kijevnek az európai szabadkereskedelmi övezethez való csatlakozása vet fel.

Az elnök fontosnak nevezte, hogy az ukrán parlament elfogadja a Donyeck és Luhanszk megyék egyes területeinek nyújtandó különleges státust. Biztosította afelől, hogy ez semmiképpen nem veszélyezteti Ukrajna területi egységét.
Porosenko beszédében fogadkozott, hogy az Oroszország által márciusban bekebelezett Krím félsziget vissza fog kerülni Ukrajnához, és "nem feltétlenül katonai eszközökkel".

Porosenko reggel négyszemközt találkozott Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével, akinek köszönetet mondott Ukrajna európai integrációs törekvéseinek támogatásáért.

Martin Schulz megjegyezte, hogy újraválasztása óta ez az első unión kívüli látogatása. "Ez azt mutatja, hogy az Európai Parlament Önökkel van" - jelentette ki.

Schulz a fórumon felszólalva "óvatos optimizmussal" értékelte a jelenlegi kelet-ukrajnai helyzetet. "Most van okunk az óvatos optimizmusra. Több jelentésben arról számolnak be, hogy Oroszország elkezdte kivonni csapatait Kelet-Ukrajnából" - mondta az Európai Parlament elnöke. Szintén kedvező jelnek nevezte, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatista fegyveresek a minszki megállapodásnak megfelelően fokozatosan szabadon engedik foglyaikat.
Hangsúlyozta, hogy a válság nem rendezhető katonai módszerekkel, és a rendezésbe be kell vonni Moszkvát is.

"Tetszik vagy sem, ez a probléma Oroszország nélkül nem oldható meg" - szögezte le Schulz. Felszólította ugyanakkor Moszkvát, hogy hagyjon fel az EU-tagállamokkal szembeni provokációkkal és fenyegetésekkel.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com