Ukrán válság - Szakértő: aligha rendezhető a héten a kelet-ukrajnai válság

Egy hét alatt nem oldható meg a kelet-ukrajnai helyzet még akkor sem, ha Petro Porosenko ukrán elnök "stratégiai zsenikre" cseréli a terrorellenes művelet vezetőit - mutatott rá hétfőn Dmitro Timcsuk, a kijevi Katonai és Politikai Tanulmányok Központjának vezetője.

kkjkA katonai szakértő, újságíró, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a Donyec-medencében (Donbassz) zajló fegyveres konfliktust, Facebook-oldalán elemezte annak lehetőségeit, miként valósítható meg az egy héten belüli tűzszünet a kelet-ukrajnai régióban, amelyet a múlt hét végén beiktatott ukrán államfő ígért meg.
A szakértő megjegyezte, hogy Porosenko egyelőre nem fejtette ki rendezési tervének részleteit, ezért csak feltételezni lehet néhány lehetséges változatot.

Az egyik, hogy a terrorellenes műveletet villámgyorsan sikerre viszik. Ez azonban Timcsuk szerint lehetetlen, részben azért, mert földrajzilag nagy területre terjedtek ki a harcok és az orosz-ukrán határt sem lehet egy nap alatt lezárni. Másrészt a terrorellenes művelet átszervezéséhez, a kádercserékhez is idő kell, ráadásul Porosenko környezetében nincsenek ezekre a posztokra alkalmas emberek.

A másik lehetséges forgatókönyv az elemző szerint, hogy folytatódik a terrorellenes művelet, és ezzel egy időben egyezség születik Oroszországgal a "terroristák" támogatásának leállításáról.

"Amennyiben Vlagyimir Putyin orosz elnök felhagy a terroristák támogatásával, visszahívja zsoldosait és megerősíti az orosz-ukrán határ védelmét az orosz oldalon, ahogy azt a múlt héten ígérte, a terrorellenes művelet gyors befejezésének esélye nagymértékben megnő" - vélekedett Timcsuk. Kifejtette ugyanakkor, hogy még ha az "orosz zsoldosok" az elkövetkező napokban mind elhagyják Ukrajnát, a főként "bűnözőkből álló helyi milíciák" akkor is folytatják a szembenállást az ukrán fegyveres erőkkel, és egy hét alatt aligha lehet megtisztítani tőlük a régiót.
Megjegyezte, hogy "Putyinnak csak egy naiv ember hisz, és nem gondolja, hogy Porosenko ilyen ember lenne".

A harmadik változat a szakértő szerint az, hogy a Donbasszt Kijev "feladja", és a térségben egy, a Dnyeszter mentéhez hasonló, senki által el nem ismert "kváziköztársaság" jön létre orosz befolyás alatt. Hozzátette, hogy a válság "ilyen kimenetelére még csak gondolni sem szeretne".

Petro Porosenko vasárnap este Kijevben - az általa szombaton javasolt béketerv részleteit kidolgozó háromoldalú, úgynevezett összekötő csoport ülése után - kijelentette, hogy a jövő héten tűzszünetet kell életbe léptetni Kelet-Ukrajnában. Az ukrán államfő szombati, eskütétele utáni beszédében büntetlenséget ígért azoknak a kelet-ukrajnai szakadároknak, akik leteszik a fegyvert, és nem öltek sem katonákat, sem civileket.

Kijelentette: ellenőrzött folyosót nyitnak Oroszország felé, hogy a külföldi zsoldosok elhagyhassák Ukrajnát. Leszögezte viszont, hogy "terroristákkal" nem tárgyal. Korábbi nyilatkozataiban kijelentette, hogy a terrorellenes műveletet hatékonyabbá kell tenni, és mihamarabb be kell fejezni.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com