Ukrán válság - Texasi rangerek képeznek ki ukrán rendőröket

Tíz texasi ranger érkezik várhatóan szeptember végén az Egyesült Államokból Ukrajnába, hogy képzésben részesítse a Szokil (Sólyom) különleges rendőri alakulat 25 tagját. Erről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter és a texasi rangerek küldöttségének kijevi találkozóján állapodtak meg - közölte szerdán a tárca sajtóosztálya.

A tervek szerint a képzésben részt vevő rendőrök később különleges kiképzőkként fognak dolgozni a jelenleg alakulóban lévő új ukrán nemzeti rendőrség kötelékében.

letöltés (3)

A texasi rangerek bejelentették, hogy készek a jövőben felszereléseket is adományozni az ukrán rendőrségnek. Hangsúlyozták: minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy tapasztalataik a lehető legnagyobb hasznára váljanak ukrán kollégáiknak, és ezzel is hozzájárulhassanak Ukrajna belügyi reformjához.

Az ukrán parlament a belügyi reform keretében július elején fogadott el törvényt a nemzeti rendőrség létrehozásáról. Azóta kétezer újonnan verbuvált rendőr tette le az esküt. Kijevben, Lembergben (Lviv) néhány százan közülük meg is kezdték a szolgálatot, és folyamatosan állnak szolgálatba Ukrajna más városaiban is. A cél, hogy a régi, a lakosság körében főként korruptsága miatt rendkívül rossz megítélés alá eső rendőrállományt folyamatosan, új, "tiszta múltú" alkalmazottakra cseréljék.

A 19-ik század első felében alakult Texas Rangers Division ma komoly presztízsű önálló rendőri szerv az Egyesült Államokban. Texas államban működik, jelenleg 140-150 tagja van. A rangerek közé az állami rendőrség legjobbjait válogatják be, akik ezután külön kiképzésen esnek át. A szervezet főleg bűnügyi rendőrségként működik.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com