Ukrán válság - Timcsuk: a szakadárok Donyeckhez telepítik át nehézfegyvereiket

A Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok és orosz katonák nem hátrébb vonják a nehézfegyvereket a minszki megállapodás szerinti fegyvermentesített övezetből, hanem átcsoportosítják azokat főként Donyeckhez, illetve a megyeközpont közelében, attól északnyugatra fekvő Avgyijivka településhez - írta Facebook-oldalán csütörtökön Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője.

uKedden a szeparatisták önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaságának" parancsnoksága azt állította, hogy fegyvereseik visszavonták tüzérségüket a kijelölt ütközőzónából, a múlt hét végén kötött minszki megállapodásnak megfelelően.

A katonai szakértő az általa vezetett Információs Ellenállás nevű csoport forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a szeparatisták az elmúlt 24 óra alatt 22-szer lőtték az urán kormányerők állásait a "terrorellenes" hadművelet övezetében. Kétszer indítottak támadást a donyecki nemzetközi repülőteret védő egységek ellen, továbbá többször tűz alá vették a Donyecktől északra található Debalcevénél, illetve a két város közötti területen fekvő Nyikisine és Maloorlivka településeknél lévő ukrán fegyveres erők állásait. Még északabbra, Luhanszk megyében Piszki és Popaszna települések térségében érte támadás a "terrorellenes" erőket.

Donyecket, Avgyijivkát és a felsorolt települések mindegyikét magába foglalná a felek múlt szombati minszki megállapodásában szereplő fegyvermenetesített övezet, legalábbis a szerint a térkép szerint, amelyet az orosz média közölt a héten tervezett 30 kilométer széles övezetről.

Timcsuk írásában feltételezte, hogy a Moszkva által tervezett negyedik "segélykonvoj" ukrajnai "látogatása" után ismét intenzívebbekké válnak a szeparatista támadások az ukrán hadsereg állásai ellen.

Feltételezését azzal támasztotta alá, hogy ez a korábbi úgynevezett segélyszállítmányok érkezése után is így volt. Szeptember 9-én, az orosz Kamaz teherautók ukrán területre történt behatolásának napján 35 szakadár támadás érte az ukrán erőket, egy nappal később már 63. Szeptember 20-án, a következő konvoj érkezésekor 29-szer lőtték szeparatisták a "terrorellenes" erőket, egy napra rá viszont már 70-szer. A szakértő állítja, hogy a fehérre festett teherautók valójában lőszert szállítottak a szakadároknak, a harcok sújtotta ukrajnai települések lakosainak beígért segély helyett.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com