Ukrán válság - Újabb EBESZ-megfigyelők tűntek el Kelet-Ukrajnában

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különleges megfigyelői missziója csütörtök este óta nem tud kapcsolatba lépni a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében dolgozó egyik csoportjával - hozta nyilvánosságra a küldöttség pénteken Facebook-oldalán.

A közlemény szerint a megfigyelői csoport négy főből és egy ukrán tolmácsból áll. Két autóval utaztak, amikor fegyveresek szeparatisták feltartóztatták őket a Luhanszktól mintegy 100 kilométerre lévő Szeverodonyeck városában. A szakadárok ugyanakkor pénteken azt állították, hogy elengedték a négy EBESZ-megfigyelőt. Olekszij Csmilenko, a luhanszki "népi front" vezetője az orosz Interfax hírügynökségnek elismerte, hogy előző nap valóban feltartóztatták a megfigyelőket, és Luhanszkba vitték őket.

ukran_valsag"Miután bebizonyosodott, hogy valóban nemzetközi megfigyelők, és nem provokációk szervezésével foglalkoznak, figyelmeztettük őket: többet ne utazzanak szükséges iratok és kísérő nélkül" - mondta Csmilenko. Kijelentette, hogy a megfigyelők már szabadok. Előző nap a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "luhanszki népköztársaságának" sajtosztálya azt közölte, hogy a megfigyelőket nem foglyul ejtették, hanem csak a "kijárási tilalom miatt nem engedték ki" őket.

Az EBESZ-nek közben még egy megfigyelői csoportja van fogságban a szomszédos Donyeck megyében. A szintén négyfős, Donyeckben dolgozó csoporttal még május 26-án vesztették el a kapcsolatot. Az ukrán külügyminisztérium előző nap közzétette, hogy értesülésük szerint a svájci, dán, észt és török megfigyelő életben van.
Csütörtökön egyébként Jeffrey Feltman, az ENSZ-főtitkár helyettese arról számolt be, hogy szabadon engedték az EBESZ egy harmadik, néhány órán át fogságban tartott tizenegy fős csoportját, akiket szerdán tartóztattak fel a szakadárok Donyeck megyében.
forrás:MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com