Ukrán válság - Ukrajnában Kárpátalján legdrágább a kenyér

Rendkívüli mértékben, mintegy 80 százalékkal emelkedett az utóbbi két hétben a kenyér ára Kárpátalján, amit a hivatalosan mesterségesnek tekintett drágítás miatt szankciókkal fenyegetőző hatóságok a pékek kapzsiságának tulajdonítanak.

magyarok_kenyere-300x160Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya külföldi valutákhoz viszonyított rohamos értékvesztése és az árak ezt követő ugrásszerű emelkedése február utolsó hetében felvásárlási pánikot indított el Ukrajnában, így Kárpátalján is, ahol az emberek a megtakarított pénzüket tartós élelmiszerek beszerzésével igyekeztek menteni.

Az árnövekedés következtében mostanra Ungváron egy szokványos fehér vekni ára elérte a 16 hrivnyát (193 forint), míg Munkácson és Beregszászon a 13-at – írta pénteken a mukachevo.net munkácsi hírportál.

Az orgánum érdeklődésére Mihajlo Kivkovics, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főhivatalának igazgatója elmondta, indokolatlannak tartja a kenyér árának nagyarányú emelését, hiszen a sütödék kilenc hrivnyáért vásárolják a liszt kilóját, miközben a kenyeret – szerinte érthetetlen módon – 13, 15 és 16 hrivnyáért árusítják. Úgy vélte, a drágulás a pékek üzérkedésének következménye.

Jurij Leszjo, a Kárpátalja megyei agráripar-fejlesztési főhivatal igazgatóhelyettese a hírportállal közölte, hogy hamarosan felelősségre vonják az áraikat alaptalanul emelő pékségek és malmok vezetőit. Elmondása szerint Vaszil Hubal, kárpátaljai kormányzó már utasította a megyei monopóliumellenes bizottságot az ügy kivizsgálására, és egy héten belül ki fog derülni, kik állnak az indokolatlan árfelhajtás mögött, hiszen – tette hozzá – Kárpátalján fölös mennyiségben tárolnak búzát és cukrot, ami eleve kizárja a hiány miatti drágulás lehetőségét.

A híroldal szerint Kárpátalja megye vezetői bizonyos mértékben a lakosságot is felelősnek tekintik az irreálisan magas élelmiszerárak kialakulásáért, mivel úgy vélik, a mostani helyzet nem következett volna be, ha az emberek ellenállnak a minden alapot nélkülöző felvásárlási pánik hatásának.

Az ua-reporter.com ungvári hírportál pénteki tudósítása szerint is indokolatlanul magasak a kárpátaljai kenyérárak, hiszen Kijevben a legnagyobb helyi sütőipari vállalat, a Kijivhlib most jelentette be, hogy egy hét múlva 25–30 százalékkal emeli péktermékeinek árát, így az a vekni, amelyért Kárpátalján jelenleg 16 hrivnyát kérnek, a fővárosban alig több mint hét hrivnyába fog kerülni.

Az ukrán nemzeti valuta devalválódása miatt kitört élelmiszer-felvásárlási pánik következtében február utolsó hetében Kárpátalján 245 százalékkal emelkedett a búzaliszt, 172 százalékkal a száraztészták, 193 százalékkal a cukor és 162 százalékkal az étolaj ára.

A helyzet időközben stabilizálódott, és jelenleg a megyében sehol nem tapasztalható áruhiány. Az ungvári üzletekben a búzaliszt kilója 10 hrivnyába, a száraztésztáké 13, a cukoré 17, a hajdináé 24, a rizsé 25, az étolaj literjéé 21 hrivnyába kerül.

Kárpátalján az átlagbér 2804 hrivnya (a pénteki váltási árfolyam szerint alig 34 ezer forint), szemben az országos 3059 és a legmagasabbnak számító kijevi 5427 hrivnyás átlaggal. Az átlagnyugdíj összege az ukrajnai megyében 1267 hrivnyát tesz ki, ám a nyugdíjasok többségének járandósága alig haladja meg az ezer hrivnyát.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com