Ukrán válság - Ukrán katonák harc közben átkeltek az orosz határon

Egy ukrán gépesített dandár katonái átkeltek harc közben hétfő hajnalban az ukrán-orosz - közölték a két ország hatóságai, ám merőben eltérő magyarázatot adtak a történtek okára: Kijev szerint azért keltek át a határon, mert elfogyott a lőszerük, Moszkva viszont azt állítja, hogy dezertáltak.

u2"A dandár két csoportra oszlott. Az egyik részük áttörte a szakadárok gyűrűjét, míg a másik fedezte őket" - részletezte a történteket Olekszij Dmitraskivszkij, a Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok ellen folyó, Kijevben terrorellenesnek elnevezett hadművelet egyik szóvivője.

Dmitraskivszkij közölte, hogy a támadó csoportnak elfogyott a lőszere, megrongálódott a fegyverzete, és az egyetlen út, amelyen biztonságban visszavonulhattak, az orosz határon át vezetett. A szóvivő nem tudta megmondani, hány ukrán katona került Oroszországba.

Az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) határellenőrző részlegének egyik illetékese viszont arról számolt be újságíróknak, hogy 438 ukrán katona érkezett Oroszországba. Azt állította, hogy a katonák dezertáltak, az orosz fél pedig szabad utat engedett nekik a határon át az országba.

Az ukrán katonák további sorsáról azóta nem érkezett jelentés.

Hétfőn a terrorellenes művelet parancsnoksága humanitárius folyosót jelölt ki, amely útvonalon a civil lakosok elhagyhatják a harcok sújtotta Donyeck Horlivka és Luhanszk településeket. A parancsnokság felszólította a szeparatistákat, hogy szüntessék be a tüzet a kijelölt útvonalon. "A nemzetközi jog szerint a harci cselekmények övezetében humanitárius folyosót kell nyitni, amelyen a civilek biztonságos helyre menekülhetnek" - magyarázta a terrorellenes művelet sajtóosztálya.

A menekülő lakosoknak megkülönböztető jelzést kell viselniük. A parancsnokság úgy határozott, hogy a megkülönböztető jel fehér zászló lesz a menet elején, valamint minden civilnek jól látható, széles fehér karszalagot kell viselnie. A lakosok személyes tárgyaikat is magukkal vihetik.

A folyosó mindkét oldalán 200-200 méter szélességben be kell szűntetni a harci cselekményeket minden nap 10.00 és 14.00 óra között.

"Azok, akik megsértik a polgári személyekkel kapcsolatos nemzetközi jogi normákat, háborús bűnösöknek tekintendők" - szögezte le közleményében a terrorellenes művelet parancsnoksága.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com