Ukrán válság - Védelmi miniszter: kivonták az összes ukrán katonát az ilovajszki "katlanból"

A "terrorellenes" ukrán kormányerők minden tagját kivonták a kelet-ukrajnai szeparatisták és - Kijev szerint - orosz katonák által bekerített Donyeck melletti Ilovajszk városából - közölte hétfőn Valerij Heletej védelmi miniszter.

ebeszA tárcavezető adatai szerint Ilovajszknál legalább 107 ukrán katona és több mint 300 orosz fegyveres vesztette életét. A Kreml továbbra is tagadja, hogy az orosz fegyveres erők állományban lévő tagjai részt vennének a kelet-ukrajnai harcokban.

Múlt szerdán Vitalij Jarema főügyész azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők és az önkéntes alakulatok legalább kétszáz tagja esett el az ilovajszki "katlanban".

A Donyeckhez vezető útnál fekvő, stratégiai fontosságú település fölötti ellenőrzéséért augusztus 18-án törtek ki súlyos harcok a Kijev által terrorellenesnek nevezett kormányerők és az - ukrán források szerint - orosz csapatok által megtámogatott Moszkva-barát szakadárok között. A terrorellenes erők ostromgyűrűbe kerültek.

Augusztus 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította a kelet-ukrajnai szakadárokat, hogy nyissanak "humanitárius folyosót", amelyen az ukrán katonák sértetlenül visszavonulhatnak Ilovajszktól. Augusztus 30-án az ukrán fegyveres erők tagjai elindultak a kijelölt folyosón, de tüzet nyitottak rájuk.

A múlt héten Jarema bejelentette, hogy a főügyészség kivizsgálja, helyes döntéseket hozott-e a védelmi minisztérium és a vezérkar az ilovajszki harcok idején.

Közben Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő katonai szakértő hétfőn azt írta a Facebook-oldalán, hogy időnként egymást lövik a szakadárok és az orosz katonák, ami hadműveleteik rossz összehangoltságának tudható be. A "baráti tűzre" példaként hozta fel, hogy a Donyeck megyei Debalceve településnél a szeparatisták tüzérsége lőtte az egyik orosz felderítő-diverziós egységet.

A szakértő értesülései alapján a hét végén a tűzszünet ellenére a szeparatisták és az orosz fegyveresek legalább negyvenszer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira, illetve civil célpontokra, lakóházakra. Különösen feszült a helyzet a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban, valamint Debalceve településen, amely nemrég még az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt állt.

Kosztyantin Szavinov donyecki alpolgármester hétfőn közölte, hogy a szeparatisták tüzérségi támadásai következtében hat civil lakos vesztette életét egy nap alatt a városban.

Az orosz és az ukrán média arról adott hírt, hogy egy EBESZ-megfigyelőket szállító gépkocsi aknatűz alá került Donyeck mellett. Ezt a szervezet egyik képviselője közölte hétfőn. Elmondta, hogy az autó öt utasa közül senkinek sem esett baja. Az EBESZ-megfigyelők folytatják munkájukat Donyeckben - tette hozzá.

Közben Washingtonba érkezett egy küldöttség tagjaként Szemen Szemencsenko, a Donbasz önkéntes belügyi alakulat parancsnoka, hogy amerikai politikusokkal folytasson tárgyalásokat az ukrán hadseregnek nyújtandó katonai segítségről. Erről maga a parancsnok számolt be hétfőn Facebook-oldalán.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com