Ukrán válság - Washington, Párizs, Berlin, London és Róma további szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ellen

Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, valamint David Cameron brit és Matteo Renzi olasz kormányfő felvetette újabb szankciók lehetőségét Oroszországgal szemben az ukrajnai helyzet romlása miatt - közölte pénteken a francia elnök hivatal.

trA nyugati vezetők egy telefonos konferencián egyeztettek egymással.

"Az állam- és kormányfők gyors reakcióra szólították fel a G7 csoportot és felvetették újabb szankciók elfogadását a nemzetközi közösség által Oroszországgal szemben" - olvasható a közleményben. Azt is hangsúlyozták, hogy "Oroszországnak a Genfben tett kötelezettségvállalásoknak megfelelően hozzá kell járulnia a helyzet oldásához, tartózkodva a provokatív kijelentésektől és a megfélemlítő akcióktól".

Arra az elvárásukra is emlékeztettek a közlemény szerint, hogy "az ukrajnai demokratikus folyamatnak rendben kell haladnia", valamint hogy "lényegesnek" tartják az elnökválasztás megtartását május 25-én annak érdekében, hogy "az ukránok szabadon és teljes átláthatósággal dönthessenek jövőjükről". "Ukrajna területi integritását és szuverenitását teljes egészében tiszteletben kell tartani" - tették hozzá.

Általános jelleggel az öt ország vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az április 17-i genfi megállapodásban foglaltaknak meg kell valósulniuk az ukrajnai válság megoldása érdekében és azért, hogy a helyzet romlása megelőzhető legyen. Abban is egyetértettek, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői missziójának szerepét erősíteni kell Ukrajnában.

A szöuli látogatáson tartózkodó amerikai elnök korábban jelezte, hogy egyeztetni kíván az európai vezetőkkel újabb szankciók lehetőségéről Moszkvával szemben.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com