Űrvihar okozhat áramszünetet

A szakemberek egy heves űrvihartól tartanak, amely komoly károkat okozhat többek között a GPS- és kommunikációs rendszerekben, valamint komoly sugárzásnak teheti ki az űrhajósokat.o-NASA-SUN-SOLAR-FLARE-900


A NASA kutatói úgy vélik, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a vihar akár két éves áramkimaradást is okozhat majd a Föld lakossága számára. Az eddigi legerősebb napkitörés 1859-ben következett be, megörökítéséről pedig akkor Richard Carrington brit sörfőző és amatőr csillagász gondoskodott.

Egy ilyen napkitörés jelenleg komoly gondokat okozhatna a fejlett elektromos rendszerek számára, melyek komolyan befolyásolják az emberek mindennapjait. A témáról egy konferencián is szó esett, ahol Kathryn Sullivan - az elsőként az űrben sétáló nő - is előadást tartott, aki jelenleg az NOAA, vagyis a Nemzeti Éghajlat Adatközpont munkatársa.

A kutatók úgy vélik, hogy egy, az 1859-es napkitöréshez hasonló űrvihar megközelítőleg 20-40 millió amerikai áramellátását érintené, és a bekövetkező áramszünet tizenhat naptól akár két évig is eltartana. A legnagyobb gondot az jelentené, ha a vihar a Washington DC és New York között elhelyezkedő területet érintené.

Az ex űrhajós hölgy véleménye szerint a cégeknek minél előbb el kellene kezdeniük odafigyelni az űr "időjárására", ugyanis ez nem egy fikció, hanem tényleg létezik és valós fenyegetést jelent. A napkitörések egyik igen szemléletes következménye a sarki fény, melyet szabad szemmel is meg lehet figyelni a sarkkörök felett. Az 1859-ben bekövetkezett napkitörés olyan sarki fényt produkált, hogy még Hawaii szigetein is látható volt, sőt mi több állítólag olyan fényes volt a jelenség, hogy még könyvet olvasni is lehetett a fényénél.

A szuper vihar azonban a látványosságon kívül mást is okozott: olyan nagy mennyiségű töltött részecskével rendelkezett ugyanis, hogy megrongálta az akkor használatos telegráfrendszert. Állítólag még akkor is használhatóak voltak a telegráfok, amikor már kihúzták őket az áramellátó aljzatokból.

Sullivan szerint ugyan nem tudjuk megakadályozni a napkitöréseket, és az általuk okozott űrviharokat, azonban ellenállóbbá tehetjük a lakosságot vele szemben. Szerinte a megoldás abban rejlik, hogy meg kell tanulnunk előre jelezni a viharokat. Az amerikai kormány láthatóan komolyan veszi az ügyet, ugyanis a fenyegetés rajta van a kormány vészhelyzeteket szimuláló forgatókönyveinek hat pontból álló listáján.

Az USA több nemzettel is együttműködik, hogy közösen találhassanak megoldást az űrviharok problémájára: a Nap tevékenységének megismerésében például több űrügynökség, így például a NASA és az ESA is közös erővel dolgozik.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com