Vádemeléssel zárulhat a korrupciós nyomozás Liberman pártjának több vezetője ellen

Az izraeli ügyészség korrupciós vádakkal várhatóan bíróság elé citálja Avigdor Liberman Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) pártjának több vezetőjét, összesen tizenhat közszereplőt, köztük Sztasz Miszezsnyikov volt idegenforgalmi minisztert - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Aviháj Mendelblitt főügyész bejelentette, hogy a 2014 végén - a legutolsó parlamenti választási kampány kezdetekor - kirobbant ügy nyomozása során a rendőrség elégséges bizonyítékot tudott begyűjteni, amelyek lehetővé tették a vádiratok elkészítését és a bírósági eljárás lefolytatását.

liberman

Az igazságügyi minisztérium közleménye szerint Izrael történetének egyik legnagyobb méretű állami korrupciós hálózatát göngyölítették fel, amely 2009 és 2014 között szervezetten és módszeresen követett el megvesztegetéseket és csalásokat.

A nyomozás feltárta, hogy különböző helyi hatóságok és közszereplők csak a Jiszráél Béténu párt tisztviselőinek adott megvesztegetés fejében kapták meg az állami költségvetésből származó pénzeket, ha cserébe igénybe vették a párthoz közel állók szolgáltatásait, vagy foglalkoztatták - olykor fiktíven - embereiket.

Sztasz Miszezsnyikov volt idegenforgalmi minisztert vesztegetéssel, csalással, bizalommal való visszaéléssel, az igazságszolgáltatás munkájának akadályozásával, valamint kábítószer birtoklásával és használatával vádolják.

Egyebek közt azzal gyanúsítják, hogy egymillió sékelt (mintegy hetvenötmillió forintot) utalt át a Vörös-tenger partján lévő üdülővárosban, Eilatban rendezett diákfesztiválra, de cserébe barátnője alkalmazását kérte, akinek a szervezők több tízezer sékelt (mintegy ötmillió forintot) fizettek.

Emellett több hazai és külföldi rendezvényen elküldte tanácsadóját kokaint vásárolni, majd el is fogyasztotta a veszélyes kábítószert.

Faina Kirsenbaum volt belügyminiszter-helyettest megvesztegetés elfogadásával, csalással, pénzmosással és adócsalással vádolják. Kirsenbaum általa költségvetési forrásokkal ellátott szervezetekkel fizettette ki maga és családtagjai utazásait és vásárlásait, köztük a lakásában azóta lefoglalt elektromos berendezéseket.

Rajtuk kívül várhatóan igazságszolgáltatás elé kerül - szintén korrupciós vádak miatt - többek közt a mezőgazdasági minisztérium volt igazgatója, több helyhatósági vezető, egy parlamenti lobbista, több civil szervezet vezetője és más közszereplők.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com