Ferenc pápa: a középszerű püspök nem tesz jót az egyháznak

Az egyház tagjainak magatartásáról beszélt Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, szinte egy időben azzal, hogy a Vatikánban bejelentették, a pápa jóváhagyta a limburgi püspök lemondását. Az általános kihallgatáson az egyházfő a papok és püspökök helyes és helytelen szolgálatvégzése között tett különbséget.

ferenc-papaHangoztatta, hogy az a püspök, aki nem imádkozik naponta, nem mutat be szentmisét, nem gyón, az "középszerűvé válik és nem tesz jót az egyháznak". Ferenc pápa arra kérte a szavait a római Szent Péter téren hallgató 60 ezres tömeget, segítsen a püspököknek és papoknak, hogy Istent mindennap meghallgassák.

Ferenc pápa kijelentette, nem úgy lesz valakiből pap, hogy "jegyet vált rá". Elhivatottságról van szó és ha egy püspök közösséget vezet, ez azt jelenti, hogy "tekintélyét a közösség szolgálatába állítja. (…) Az a püspök, aki nem a közösséget szolgálja, nem tesz jót” - jelentette ki.

Az egyházfő szavai megelőzték a Vatikán szerdai bejelentését, miszerint a pápa elfogadta Franz-Peter Tebartz-van Elst limburgi püspök lemondását, aki túlzott kiadásai miatt a német médiában kiérdemelte a luxuspüspök címet.

A szegény egyházat a szegényekért jelmondatot sokszor ismétlő Ferenc pápa megválasztása óta folyamatosan beszél a szerinte az egyház tagjai által követendő magatartásról. Tavaly nyáron a Rómában tanuló szeminaristákkal és novíciákkal találkozva azt mondta, fáj a szíve, amikor egy papot vagy apácát a legújabb típusú autó volánjánál ülve lát.

A szerdai audiencián az olasz fegyveres erők 1100 katonája is részt vett, aki az elkövetkezendő hónapokban Libanonban az ott szolgáló nemzetközi békemisszióhoz (Unifil) csatlakozik. Indulás előtt találkoztak a pápával.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com