Ferenc pápa a Szentföldre látogat

Ferenc pápa bejelentette vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt hívők előtt, hogy május végén felkeresi a szentföldi kegyhelyeket Jordániában, Izraelben és a palesztin területeken.

kiuEz lesz a katolikus egyházfő első látogatása a Szentföldön. A május 24-26-án esedékes út bejelentése VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtti történelmi jelentőségű szentföldi látogatásának az évfordulójával esett egybe. VI. Pál 1964. január 5-én találkozott Jeruzsálemben I. Athénagorasz akkori konstantinápolyi pátriárkával.

VI. Pál pápa volt a modern idők első pápája, aki ott járt. II. János Pál pápa a 2000-res szent évben, XVI. Benedek pedig 2009-ben látogatott a Szentföldre.

Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala-imádság (Angelus) előtti beszédében közölte a szentföldi látogatás dátumát, hangsúlyozva, hogy a "karácsonyi ünnepi hangulatban örömhírt" jelent be.

Az egyházfő a látogatás programját is ismertette. Elmondta, hogy Jordániába, a palesztin területekre és Izraelbe is elmegy, Amman, Betlehem és Jeruzsálem érintésével. Hozzátette, hogy a Szent Sírnál ökumenikus találkozón vesz részt a jeruzsálemi keresztény egyházak képviselőivel és ezen jelen lesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka is.

A szentföldi látogatás a pápa tavaly márciusi megválasztása óta napirenden szerepelt. Hivatalosan Mahmúd Abbász palesztin elnök hívta meg Ferenc pápát az október 17-i vatikáni látogatásán. Az egyeztetés tovább folytatódott, amikor Ferenc pápa Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt december 2-án magánaudiencián fogadta. Akkor Federico Lombardi szentszéki szóvivő azt mondta, a látogatás dátumát személyesen a pápa fogja bejelenteni. December 30-án volt a vatikáni-izraeli államközi kapcsolatok felvételének huszadik évfordulója.

Ferenc pápa megválasztása után egy évvel zarándokol a Szentföldre, pontosan úgy, ahogyan VI. Pál tette. II. János Pál megválasztása után huszonkét évvel, XVI. Benedek pedig megválasztása után négy évvel látogatott ugyanide.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com