Ferenc pápa csecsemőket keresztelt meg a Sixtus-kápolnában

Harminckét csecsemőt részesített a keresztség szentségében Ferenc pápa vasárnap a Sixtus-kápolnában Jézus megkeresztelésének egyházi ünnepén.

ferencpapa2Az egyházfő tizennyolc kislányt és tizennégy kisfiút keresztelt meg a Sixtus-kápolnában, Francesca, Lorenzo, Flora, Maria, Gabriele, Mattia, Giulia és a többiek egymás után kapták meg a keresztséget Ferenc pápától.

A családokkal és keresztszülőkkel teli kápolna gyereksírástól visszhangzott. Ferenc pápa azt mondta az édesanyáknak, nyugodtan adjanak enni gyermekeiknek, hogy megnyugodjanak. Az édesanyák így megszoptatták őket vagy cumisüveget adtak nekik a szertartás alatt.

Megírt szöveg nélküli, szabadon mondott homíliájában Ferenc pápa arról beszélt, hogy Jézus megkeresztelése óta a keresztség szentsége szülőkről gyermekekre és unokákra öröklődik. "Ez a hit lánca. Akiket megkeresztelnek, mindannyian ennek a láncnak a szemei. Ez a legszebb örökség, amit a szülők átadhatnak gyerekeiknek" - mondta.

Január 6-i beszédében Ferenc pápa azt hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek nemcsak születésük, hanem keresztelőjük dátumát is fejből kell tudniuk.

A kisbabáknak a Sixtus-kápolnában való megkeresztelésének hagyományát II. János Pál pápa vezette be a Vatikánban. A gyermekek egy része vatikáni dolgozók családjában született, más szülők saját plébániájukon jelentkeztek a pápai szertartásra. Idén egy olyan csöppség is volt közöttük, akinek az olasz fegyveres erőknél szolgáló szülei csak polgári házasságot kötöttek, templomi esküvő nélkül.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com