Ferenc pápa erkölcsi megtisztulásra szólította fel a Vatikánban dolgozó papokat

Ferenc pápa szerint a római kúria hivatalaiban dolgozó papok számos lelki betegségben szenvednek, többek között örökkévalónak és mellőzhetetlennek tartják magukat. Az egyházfő kemény hangvételű beszédet intézett a Vatikánban dolgozó papokhoz, amikor hétfőn karácsony alkalmából fogadta őket.

papa_ferenc_0513Ferenc pápa a Vatikán közel háromezer dolgozóját fogadta. Először a kúrián dolgozó egyháziakat várta a vatikáni audienciaterembe, utánuk pedig a pápai állam más egyházi és világi alkalmazottaival is találkozott családjaikkal együtt, köztük a Vatikáni Könyvtár, a Vatikáni Rádió és a Vatikáni Múzeum dolgozóival is.

Ferenc pápa a Vatikán minisztériumait képviselő kúria egyházi tagjaihoz szólva kijelentette: mint minden más intézmény, a kúria is számos "lelki betegségben" szenved, amelyek miatt rosszul működik és gyengélkedik is. Az egyházfő anekdotákkal gazdagítva beszédét 15 betegséget sorolt fel, amelyben szerinte a kúria szenved.

Többek között azt mondta, hogy a kúria tagjai örökkévalónak, halhatatlannak és mellőzhetetlennek érzik magukat. Zárt köröket alkotnak, a világi hasznot lesik, javakat és hatalmat halmoznak fel, pletykálkodnak, és ezzel másoknak kárt okoznak, néha még az önmutogatás betegségébe is esnek.

Máskor túlzott szigorúságtól szenvednek, hiányzik belőlük a humor és az önirónia, vagy a kúrián végzett szolgálatukat puszta tervezésként és könyvelésként élik meg, leginkább egy bürokratához hasonlítva.

Ferenc pápa határozottan fogalmazva kijelentette: a kúria tagjai spirituális Alzheimer-kórban szenvednek, vagyis "lelki képességeik folyamatosan csökkennek (...) önálló tevékenységre képtelenek (...), teljes mértékben a jelenben élnek, szenvedélyeiktől, szeszélyeiktől, mániáiktól függnek; falakat és szokásokat építenek maguk körül, és egyre inkább a saját kezükkel emelt bálványoknak lesznek a rabszolgái".

Az egyházfő az általa említett betegségekre való gyógyszer receptjét is megadta: a kúrián dolgozó papoknak vissza kell szerezni a Krisztussal való életerős, személyes, eredeti és erős viszonyt akár a mindennapi imán keresztül is. Arra is utalt, hogy az egyház tagjainak nem szabad túl sok vagyontárgyat birtokolniuk.

"Egyszer olvastam, hogy a papok olyanok, mint a repülők. Csak akkor lesz hír belőlük, amikor leesnek, de sokan vannak, akik repülnek (...) ez rámutat papi szolgálatunk jelentőségére és kényességére, arra, hogy mekkora bajt tud okozni egyetlen egy bukó pap az egész egyház számára" - mondta a pápa.

A Vatikán többi dolgozóját Ferenc pápa arra kérte, ne a fogyasztásnak, a "haszontalan ajándékoknak" szenteljék a karácsonyi ünnepeket, inkább gyerekeikkel játszanak. Az egyházfő bocsánatot is kért tőlük a "fájdalmat okozó" egyházi "botrányok" miatt.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com