Ferenc pápa párbeszédet és megbékélést sürgetett a Közel-Keleten és Ukrajnában
A béke megteremtését szorgalmazta a világ konfliktus sújtotta övezeteiben Ferenc pápa vasárnap délben, a római Szent Péter téren.
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) előtti beszédében "kitartó" imára buzdította a hívőket a világ különböző részein kialakult feszültségek és konfliktusok beszüntetése érdekében.
Az egyházfő külön említette a Közel-Keletet és Ukrajnát. Úgy fogalmazott, a béke Istene a párbeszéd és a megbékélés valódi vágyát ültesse el a szívekben.
Ferenc pápa néma imát mondott és néhány percre teljes csend volt a Szent Péter téren.
Az egyházfő aggodalmát fejezte ki az iraki Moszulban élő keresztények helyzete miatt is, akiknek a pápa megfogalmazása szerint tömegesen kell elhagyniuk otthonaikat.
MTI

Hozzászólások