Ferenc pápa ünnepi programja

Ferenc pápa elődeihez hasonlóan személyesen vezeti a karácsonyi ünnepek vatikáni szertartásait. A márciusban megválasztott pápa első római karácsonyán azonban meglepetések is várhatók.

ferenc-papaFerenc pápa december 24-én este fél tíztől mutat be szentmisét a Szent Péter bazilikában. December 25-én délben a Szent Péter bazilika lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, amely után Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

Advent vasárnapjain egyre nagyobb tömeg hallgatta Ferenc pápát a Szent Péter téren, zarándokok, valamint olasz és külföldi turisták egyaránt. Az argentínai születésű pápa első vatikáni karácsonyán rendkívüli részvétel várható. A Corriere della Sera olasz napilapnak a héten közölt felmérése szerint a Dél-Amerikából Rómába érkezők aránya március óta húsz százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, és közülük a legtöbben eddig decemberben jöttek. A tömeget a karácsonyra jósolt rossz idő sem térítheti el: advent harmadik vasárnapján a zsúfolásig megtelt Szent Péter téren zuhogó esőben hallgatták Ferenc pápát.

A VaticanInsider hírportál úgy vélte, Ferenc pápa nem szakít a hagyománnyal és elődei "klasszikus" karácsonyi programját követi. Ennek ellenére nem kizárt a meglepetés: Ferenc pápa már a megválasztását követő húsvétkor is félretette előre megírt beszédét és rögtönzött. Elhagyta a világ népeinek köszöntését is, melyet II. János Pál és XVI. Benedek is több mint hatvan nyelven mondott el minden húsvétkor és karácsonykor.

Szenteste a pápai misét és Ferenc pápa másnapi beszédét és áldását a világ számos rádiója, televíziója és internetes oldala egyenesben közvetíti, közöttük a magyar közszolgálati média is.

A hagyomány szerint a pápák karácsonyi beszédének központi témája a béke.

Az esetleges tartalmat találgatva a Civilta Cattolica olasz jezsuita folyóirat karácsonyi száma Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i érsek múltbéli karácsonyi beszédeit közölte, amelyekben az újság szerint a későbbi Ferenc pápa a "valóban létező, autentikus és kivétel nélkül mindenki által elérhető" karácsonyi örömöt hirdette.

Andrea Tornielli, a La Stampa olasz napilap Vatikánnal foglalkozó újságírója a blogján (2.andreatornielli.it) Bergoglio 2004. december 24-i homíliáját idézte, amelyben majdnem tíz évvel pápává választása előtt már mostani egyházi programja témáiról beszélt.

"A Karácsony számomra remény és gyengédség..." - hangoztatta Ferenc pápa a La Stampának idén december közepén.
December 31-én Ferenc pápa délután öt órakor a Szent Péter bazilikában mutat be év végi misét. Január elsején délelőtt tíz órakor pontifikálja az újévi misét. Az egyház az év első napján tartja meg a 47. Béke Világnapját. A pápának az erre írt Testvériség, a béke alapja és útja című üzenetét a Vatikán december 12-én mutatta be.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com