Fiatalkorúak börtönében volt a pápa

Egy fiatalkorúak börtönében töltötte a nagycsütörtököt Ferenc pápa. A vallási vezető ötven elítélt előtt mutatta be az utolsó vacsorát idéző misét.


A római Casal del Marmo börtön ötven lakója egy gitárszóval és énekkel kísért misén vehetett részt csütörtökön a nemrég megválasztott vallási vezetővel, valamint Agostino Vallini bíborossal, a pápa római helytartójával és a börtön lelkészével.
A 14-21 éves fiatalok többségi külföldi állampolgár, zömében észak-afrikai és roma származásúak.
A legtöbben lopásért, gyilkosságért és nemi erőszak miatt töltik a büntetésüket.
Sokan katolikusok, de ortodox és muzulmán vallásúak is vannak közöttük. 

Ferenc pápa arról beszélt, hogy a lábmosás szertartásával Jézus példát mutatott tanítványainak.
Annak, aki másoknál magasabban van, azok szolgálatába kell állnia, hogy segíthessünk egymáson.
A pápa arról beszélt, hogy papként, Róma püspökeként neki kötelessége mások szolgálata, segítése, és szívből teszi, "szeretem tenni".- tette hozzá.

A szertartás végén a pápa - ahogy a Biblia szerint Jézus tette tanítványaival- 12 különböző nemzetiségű és vallású fiatal elítéltnek megmosta a lábát, közöttük két lánynak is.
Egyikük katolikus vallású olasz, a másikuk Rómában született roma származású lány volt és muzulmán hitű.
"Ez Jézus kezének érintése" - mondta a földön térdre ereszkedő pápa a fiataloknak, mielőtt kézbe vette, megmosta, megszárította és megcsókolta a lábukat.

A szertartás után a fiataloknak volt lehetősége beszélgetni is az egyházi méltósággal.
A börtön lakói egy általuk készített fakeresztet és egy térdeplőt ajándékoztak neki.
"Örülök, hogy itt lehetek veletek. Menjetek előre és ne hagyjátok elvenni magatoktól a reményt. Ti segítetek nekem, hogy alázatos maradjak!" - mondta Ferenc pápa a fiataloknak. Az eseményt a vatikáni rádió élőben közvetítette.

forrás: index.hu

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com