Iraki lázadás - Pénzt küldött Irakba Ferenc pápa

Irakba indult hétfőn Federico Filoni bíboros, a pápa személyes küldötte. Ferenc pápa pénzt is adott Filoni bíborosnak az iraki lakosság segítésére - közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

ferenc-papaAz augusztus 8-án a pápa személyes iraki küldöttének kinevezett Federico Filoni bíboros első állomása Bagdad lesz, innen az észak-keleti Erbílbe utazik tovább Iraknak a kurdok lakta területére. Erbíltől nem messze található Moszul városa, amelyet az Iszlám Állam - korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) - nevű szélsőséges fegyveres szervezet fegyveresei júniusban megszálltak.

Ferenc pápa vasárnap este találkozott Filoni bíborossal a vatikáni Szent Márta-házban. Az egyházfő "személyes útmutatást" és pénzt is adott a bíborosnak a szükséget szenvedő iraki lakosság azonnali megsegítésére - közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki nem mondta el, mekkora összegről van szó. Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében ismét a nemzetközi közösség fellépését szorgalmazta az Irakban folyó "bűncselekmények" leállítása érdekében.

A szélsőséges szunnita csoport "kalifátust" kiáltott ki az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken, és üldözi más vallások követőit, köztük a keresztényeket. A múlt héten hatalmukba kerítették az észak-iraki Karakost, a legnagyobb iraki keresztény várost.

Filoni bíboros 2000-2003 között Szíriában és Irakban szolgált apostoli nunciusként. Jelenleg a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa. Az Il Messaggero című római napilapban hétfőn megjelent interjúban elmondta, hogy missziója célja elsősorban diplomáciai és karítatív lesz: az iraki lakosságnak akar segítséget nyújtani.

Hozzátette, tudja, hogy feladata nem veszélytelen, segítséget a helyi keresztény püspökök biztosítanak számára.
Filoni bíboros megjegyezte, hogy Szaddám Huszein elűzése 2003-ban kirobbant második iraki háború és az ezt követő nemzetközi katonai jelenlét ellenére az utóbbi tíz év alatt Irakban a helyzet rosszabb lett. "Az ILIÁ nem egyik napról a másikra született meg!" - hangoztatta a pápa iraki küldötte.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com