Raúl Castro köszönetet mondott Ferenc pápának az USA-val való diplomáciai nyitás segítéséért (2. rész)
Közel egyórás magánaudiencián fogadta Ferenc pápa Raúl Castro kubai elnököt vasárnap a Vatikánban. Castro később közölte: mélyen megérintette Ferenc pápa bölcsessége és szerénysége, s ha a katolikus egyház feje továbbra is így beszél majd, ő kommunista létére talán visszatér a katolikus egyházba.
A majdnem egyórás megbeszélés négyszemközt spanyol nyelven folyt az argentin egyházfő és a kubai elnök között.
A Vatikánból való távozáskor Raúl Castro elmondta az újságíróknak, hogy köszönetet mondott Ferenc pápának a Kuba és az USA közötti diplomáciai közeledésben való közreműködéséért.
Federico Lombardi szentszéki szóvivő később hozzátette, hogy a találkozón a pápa kubai látogatásainak részleteit is egyeztették. Az egyházfő szeptemberben látogat a szigetországba.
Raúl Castrót többek között a kubai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter kísérte.
A kubai elnök a havannai székesegyház fennállásának kétszázadik évfordulójára készült emlékérmet adta át Ferenc pápának és egy kubai művész festményét, amelyet az egyházfőnek a bevándorlókat befogadó Lampedusa szigetén való 2013-as látogatása ihletett.
Ferenc pápa egy Szent Márton-emlékérmet és első enciklikájának szövegét ajándékozta a kubai elnöknek.
Az USA és Kuba között tavaly decemberben indult el a diplomáciai nyitás.
Mint kiderült, a két ország között személyesen Ferenc pápa és a vatikáni diplomácia közvetített. Ferenc pápa a szeptember 22-én az Egyesült Államokban kezdődő apostoli látogatása előtt Kubában is megáll.
Raúl Castro a Vatikánból a Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel való találkozóra ment. Az ezt követően tartott sajtótájékoztatón Raul Castro kijelentette: mélyen megérintette Ferenc pápa bölcsessége és szerénysége.
"Elolvasom a Szentatya összes beszédét, ha Ferenc pápa továbbra is így fog beszélni, én is, aki kommunista vagyok, elkezdek imádkozni, és nem tréfából mondom, talán visszatérek a katolikus egyházba" - fogalmazott a kubai elnök.
Hozzátette: ígéretet tesz arra, hogy Ferenc pápa kubai tartózkodása alatt részt vesz az egyházfő által bemutatott összes misén. Raúl Castro megjegyezte, hogy Ferenc pápa jezsuita és ő is a jezsuitáknál végezte iskoláit.
MTI

Hozzászólások