Vérnyomok eltüntetésére ment el a megölt asszony öröksége

Egy megölt feleség öröksége is kevés ahhoz, hogy eltüntesse a vérnyomokat, amelyeket a szerencsétlen nő megölése során keletkeztek a házban.


sallyAz áldozatot saját férje ölte meg brutálisan. Az örökséget, amely a két kisfiút illette volna meg a vérnyomok eltüntetésére és a ház kitakarítására kellett felhasználni.

Sally Sinclairt 30 alkalommal szúrta meg férje, Alisdair egy 20 cm-es késsel. A tragédia után az iker fiai kapták volna meg a 13 000 fontos vagyonát.

De a teljes összeget oda kellett adniuk a bérelt ház tulajdonosának, hogy fedezni tudják a vérnyomokkal teli berendezés kitisztíttatását és egyéb károkat.

A tulajdonosok, Patrick és Maureen Langdown követelése a - melyet még a nő 2008-as megölésekor nyújtottak be  - már 92 ezer fontot tesz ki.

 

sallyhazA tetemes kárköltség igényükben 4555 fontot az új szőnyegekért, 782 fontot a véres függönyök kitisztíttatásáért és 2100 fontot pedig a vérnyomokkal teli falak újrafestéséért kérnek. A házuk Hampshire-i Amportban található, értéke kb. 900000 font. A többi 15446 fontos követelést pedig azért nyújtották be, mert a gyilkosság óta az ingatlanuk értéke jelentősen csökkent és bérbe sem tudják adni.

Mrs. Sinclair mamája, Nikki Alford az a döntést hozta, hogy az unokák örökségéül szánt összegből fizeti ki a tulajdonosok által követelt összeget.

gyilkossA férjet, Alisdair Sinclairt a gyilkosságért kilenc év börtönre ítéltek, büntetésének felét már leülte a többit elengedték, így már ki is szabadult. A 64 éves Mrs. Alfordot megdöbbentette a lánya halála után a tulajdonosok követelése. Ezt mondta: "Mindössze 13 000 fontot hagyott a gyerekeire, ennyi volt az örökségük. Halála előtt nem írt végrendeletet, de tudtuk, hogy gyűjtött pénzt a gyerekeinek. Aztán megtudtuk, hogy oda kell adnunk az egészet. Ezt egyszerűen nem tudtuk elhinni. Langdownék követelése jogos, de egyáltalán etikus ez így? Hogy tehet valaki ilyen a gyerekekkel. Nem számít, hogy a törvény az ő oldalukon állt, nem mérik fel, hogy milyen károkat okoznak ezzel?

Az asszony elmondása szerint az ügyvédek azt tanácsolták, hogy megegyezés alapján fizesse ki a 13 ezer fontot, hogy elkerülje a további kötelezettségeket. Így az unokáinak a jövőben nem lesz tartozása a tulajdonosok felé.

A 2009-es tárgyaláson arra derült fény, hogy a most 52 éves férj könyörtelenül bánt a 40 éves feleségével, aki a Vodafone-nál dolgozott vezetőként. Mikor az asszony válni akart, mert viszonya lett valakivel féltékenységében dührohamot kapott és ezért végzett a nővel.

A tulajdonosok az asszony halála után az újságoknak azt mondták, hogy ez egy tragikus, borzalmas esemény, és együtt éreznek a családdal és a gyerekekkel is. Közben a média azt is kiderítette, hogy a házuk értéke nem romlott, hanem nőtt, míg 2009-ben 825 ezer fontot ért, 2011 áprilisában már 900 ezer fontra becsülték. Mikor az újságok ezzel kapcsolatban azt kérdezték tőle, hogy miért követel akkor pénzt az asszony gyerekeitől, nem tudta megmondani. A lánya is csak ennyit válaszolt: "Attól tartok, azt apám erre nem fog tudni magyarázatot adni."

(Daily Mail)

 

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com