Vízi tömegközlekedés indult Temesváron

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Temesváron a pénteken kezdődött városnapok alkalmából - két éves késéssel - megindult a vízi tömegközlekedés a Bega-csatornán - közölte az Adevarul hírportál.Az utasok szállításáról egyenként 50 férőhelyes, mosdóval is rendelkező, klimatizált katamaránokkal - kéttörzsű, alacsony merülésű hajókkal - gondoskodnak, amelyek legfeljebb óránként 12 kilométeres sebességgel közlekedhetnek. A vasárnapig tartó háromnapos ünnep idején ingyenesen lehet kipróbálni a kishajókat, a menterendszerű forgalom pedig hétfőtől indul be, a menetjegy 1 lejbe (70 forint) kerül majd.

    
Nicolae Robu polgármester szerint Temesvár az első romániai város, amely bevezeti a vízi tömegközlekedést. Az erre a célra kétmillió euróért beszerzett hét vízi jármű már két éve vesztegel kihasználatlanul a városban különböző kormányhatározatokra és a közlekedési szakhatóságok engedélyeire várva. A bukaresti kormány május végén hozta létre a Bega-csatorna hajózható szakaszát adminisztráló közhasznú társaságot, elhárítva az egyik akadályt a hajóforgalom beindítása elől.


Az összes kishajó forgalomba helyezésére egyébként még mindig várni kell, amíg a közlekedési minisztérium jóváhagyja a parton elhelyezett hajóforgalmi jelzéseket és a - Bega hajózhatóságának helyreállítását célzó uniós projekt során kialakított - kilenc megállóhelyet (pontont). Addig egyszerre csak egy utasszállító közlekedését engedélyezik a Begán, amely helyenként olyan keskeny, hogy nem fér el két hajó egymás mellett.
    

Egy évvel ezelőtt a Temes megyei önkormányzat és a Bánsági Vízmedence Vízügyi Igazgatósága (ABAB) arról kötött megállapodást, hogy 14 millió eurós uniós támogatásból Romániában és Szerbiában is újra hajózhatóvá teszik a Temesvárt a Tiszával összekötő Bega-csatornát. A Bánságban a 18. század elején berendezkedő osztrák adminisztráció 1732-ben tette hajózhatóvá a Bega-csatornát, megalapozva Temesvár és a Bánság gazdasági felemelkedését. A begai hajózást a trianoni határok lehetetlenítették el.


A Románia és Jugoszlávia közötti hajóforgalom 1958-ban állt le végképp. A Moszkvából irányított Jugoszlávia-ellenes kampány idején ráccsal zárták el a Bega medrét, hogy még búvárok se juthassanak át a folyón egyik országból a másikba. A csatorna romániai szakaszán az 1960-as évekig közlekedtek hajók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com