Vucic: az EU két fontos csatlakozási fejezetet nyitott meg Szerbiával

Nemcsak Szerbia, hanem Európa számára is jó hír, hogy Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásain Belgrád és Brüsszel megnyitotta az emberi jogokról és az igazságszolgáltatásról szóló 23-as, valamint a jogállamiságra és a belügyekre vonatkozó 24-es fejezetét - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televíziónak (RTS) adott interjújában, amelyet a kedd reggeli híradóban sugároztak.

A kormányfő az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozása után kiemelte: ez fontos nap országa számára, de a nehéz munka még csak most következik, sok mindenen kell változtatni ahhoz, hogy Szerbia eleget tegyen az uniós elvárásoknak.

Aleksandar_Vucic

A legnagyobb támogatást Magyarországtól és Németországtól kapta Szerbia. Aleksandar Vucic úgy fogalmazott: hálás a magyar kormánynak és különösen Szijjártó Péter külügyminiszternek, aki hétfőn kizárólag dicsérően szólt Szerbiáról. Szijjártó Péter hétfőn azt mondta, Magyarország minden támogatást megad Szerbia uniós csatlakozási folyamatához, és elfogadhatatlannak tarja, ha bármely tagállam vagy uniós intézmény ezt a folyamot blokkolja.

A szerb miniszterelnök említést tett arról, hogy Horvátország korábban gátolta a fejezetek megnyitását, és Miro Kovac horvát külügyminiszter hétfőn is felsorolta a Szerbiával szembeni elvárásokat.

Horvátország továbbra is azt követeli, hogy Belgrád vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket. A vitatott törvény szerint Szerbiában olyan feltételezett háborús bűnösöket ítélhetnek el, akik Bosznia-Hercegovinában vagy Horvátországban, az ott élő szerbek rovására követtek el bűncselekményeket.

További két követelés a szerbiai horvát kisebbség jogainak bővítésére, valamint a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott teljes körű együttműködésre vonatkozik.

Miro Kovac kijelentette: a fejezetek megnyílhattak, de addig nem lehet őket lezárni, amíg a követelések nem teljesülnek.

Eddig négy csatlakozási fejezetet nyitottak meg Belgrád és Brüsszel között. Szerbia 2008-ban írta alá a stabilizációs és társulási megállapodást, majd 2012 márciusában elnyerte az EU-tagjelölti jogállást. A csatlakozási tárgyalások hivatalosan 2014 januárjában kezdődtek meg, az első két tárgyalási fejezetet viszont csak sokkal később, 2015 decemberében nyitották meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com