A Hagyományok Házában rendezik idén a nemzetközi újévi cimbalomkoncertet

A Cimbalom Világszövetség (CWA) ebben az évben a Hagyományok Házában rendezi meg 10. Nemzetközi Újévi Cimbalomkoncertjét, amelyen idén Magyarország, Szlovákia, Fehéroroszország, Ausztria és Moldávia zenéjével köszöntik az újévet január 16-án.hhA műsorban a meghívott országok művészei változatos cimbalomzenével, klasszikus, népzenei és dzsesszfeldolgozásokkal, valamint világzenei produkciókkal készülnek a közönségnek - közölték a szervezők az MTI-vel.

A műsorban közreműködik a szlovák Miriam Svábová és Andrea Stracinová, a moldáv Igor Supciuc, a fehérorosz-osztrák Liudmila Beladzed, valamint az osztrák Rainer Falk, Magyarországot pedig Horváth Anita, Temesi Bertalan és Martonosi György képviseli.

A korábbi évek újévi koncertjein a magyar és a szlovák előadókon kívül vendégszerepeltek művészek Angliából, az Egyesült Államokból, Argentínából, Görögországból, Csehországból, Svájcból, Iránból, Ukrajnából, Moldáviából és Törökországból is.

A világszövetség 1991-ben alakult, azóta négy világrészből több mint 30 ország ezernél is több taggal csatlakozott hozzá. Kétévente szakmai konferenciák rendeznek, amelynek helyszíne legutóbb, 2013-ban Tajvan volt. A négynapos tanácskozáson egyebek mellett a cimbalom irodalmáról, a hangszer technikai játékmódjáról, a hangszerek fejlődéséről különböző országok tanárai, előadóművészei tartottak előadásokat, valamint megszavazták a szövetség következő kongresszusának helyszínét is, amely 2015-ben Anglia lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com