A várt és rettegett - konferencia az 1. világháborúról

Megkezdődnek az 1. világháború centenáriumához kapcsolódó rendezvények csütörtökön az Osztrák Kulturális Fórum szervezésében A várt és rettegett háború című konferenciával, amely az 1914 nyarán kirobbant első nagy világégés politikai, katonai és kulturális összefüggéseivel foglalkozik.

A német nyelvű konferenciát az Osztrák Kulturális Fórum mellett a háborúk következményeinek vizsgálatára specializálódott, grazi székhelyű Ludwig Boltzmann Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia közösen szervezi az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában, a budavári, Országház utcai díszteremben (Jakobinus terem).

Az előadók között vannak a téma ismert magyar és osztrák kutatói.

Osztrak-Magyar-monarchia-kiscimere

A 2014-es centenáriumi emlékévhez kapcsolódó rendezvényen szó lesz az Osztrák-Magyar Monarchia közös külpolitikájának és a magyar kormány álláspontjának ingadozásáról, a háború és a béke közötti lavírozásról, a bécsi és a budapesti parlamentben folyó ezzel kapcsolatos vitákról és a katonai helyzetről, amelynek részeként a korabeli titkosszolgálatok tevékenységéről is hallhatnak az érdeklődők. A konferencián előadások hallhatók az elképzelt háborúról és a különböző ellenségképekről a monarchia irodalmában - közölte az Osztrák Kulturális Fórum az MTI-vel.

A nagy háború lehetőségét a 19-20. század fordulóján több nemzetközi feszültséggóc magában hordozta, így a marokkói krízis, a Líbiáért folyó olasz-török háború és a balkáni háborúk. A nemzetközi hatalmi viszonyok átrendeződése előrevetítette a feltörekvő államok - Németország, Olaszország, Egyesült Államok - térfoglalási kísérleteit. A válságban lévő instabil birodalmak - Oroszország, Oszmán Birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia - átalakulása is jelentős változásoknak nyithatott utat.

Mindeközben pedig egy robbanásszerű technikai fejlődés és társadalmi átalakulás is zajlott. A csütörtöki rendezvény előadásai ennek a világháborút megelőző feszült atmoszférának a politikai, katonai és kulturális oldalait kívánják bemutatni.

Ausztria 1976-ban nyitotta meg az Osztrák Kulturális Intézetet, amely 2001-től Osztrák Kulturális Fórum Budapest (OKF Budapest) néven képviseli az osztrák kultúrát Magyarországon, segíti a kulturális kapcsolatok fejlődését Magyarország, Ausztria és más országok között. Az OKF Budapest támogat művészeket, zenei, irodalmi, előadó- és képzőművészeti, illetve filmes projekteket, valamint tanácskozásokat szervez. Az OKF tevékenységében nagy jelentőségű az Ausztria által is támogatott iskolákkal és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemmel való együttműködés.

MTI

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com