A zseniális Modigliani 129 éve született
Az olasz festőművész és szobrász a huszadik századi avantgárd egyik legérdekesebb, legendák övezte figurája volt. Az élet poharát fenékig ürítette, egy csepp sem maradt, de az igazi siker és csillogás elkerülte. Fiatalon és szegényen halt meg. Kalandos életéről több életrajzi film és sorozat készült. Egyik legismertebb az a 2004-es alkotás, amely Modigliani utolsó napjait örökítette meg. A festőt Andy Garcia alakította.
"Amit én keresek, az nem a valóság, de nem is az irrealitás, hanem a tudatalatti, az emberi faj ösztönösségének misztériuma."
A livornói zsidó bankárcsalád negyedik gyermeke volt, apja az ő születésének évében (1884) ment tönkre és a család teljesen elszegényedett. A rengeteg buktató ellenére Modigliani művelt, okos és tehetséges fiatalemberré cseperedett, aki a firenzei és a velencei művészeti akadémián készült az alkotói pályájára. Ebből a korai korszakából alig maradt fenn műve.
Az első világháború kitörését megelőző években sok külföldről érkező fiatal művész telepedett le Párizsban. Modigliani is így tett, ő 1906-ban érkezett a francia fővárosba. Egyből tudta, merre kell orientálódni: a Montmartre-on szállt meg, a Bateau-Lavoirnak (Mosoda-hajó) nevezett legendás művésztanya szomszédságában, ahol nagyon gyorsan megkedvelték a jó kedélyű olaszt „aki mindig verseket szaval”, az asztalokon táncol és kiselőadásokat tart. Gyakori kicsapongásaival azonban sokszor túllőtt a célon. Volt olyan is, hogy az asztaltáncot meztelenül végezte. A fiatal Amedeo vonzó férfi hírében állt és ehhez jött még bizonyos „kocsmaszínészi” tehetség is, amellyel bárkit meg tudott nevettetni.
A huszadik század elején Párizs a művészek Mekkájának számított, amely a mozgalmas és színes éjszakai életet élő legkülönfélébb alkotók gyűjtőhelye volt. Állandó főhadiszállásuknak a La Rotonde kávéház számított. Modigliani és Pablo Picasso köztudottan nem voltak kebelbarátok. Bár mindketten a szinte kizárólag a külhonból összesereglett festők és szobrászok által "vitt" párizsi iskola (École de Paris) tagjai voltak. (Csak az íze kedvéért: ebbe a körbe sorolhatók még többek között Juan Gris, Julius Mordecai Pincas, Marc Chagall, Moïse Kisling, Chaim Soutine is.)
Amedeo nem volt hajlandó beállni a két legnagyobb mester, Picasso és Matisse táborába, ezzel a döntésével lényegében sikertelenségre és ismeretlenségre ítélte magát. Picassóval történő kölcsönös szurkálódásukra jó példa, hogy az olasz egyszer ezt kérdezte a kubizmus atyjától: „Picasso, mondd, hogyan szeretkezel egy kockával?”. Mindenesetre egészen biztosan nagy hatással voltak egymásra. A folyamatos rivalizálásból áradó feszültség valószínűleg pozitív hatással lehetett alkotókedvüknek. Egy legenda szerint Pablo Picasso halálos ágyán Modigliani nevét suttogta…
[video width="600" ][/video]
A festészet nem biztosította hősünknek néha még a napi betevőt sem. Előfordult, hogy egy vászon mindkét oldalára festett, így is spórolva a hellyel. Anyagi gondjai nem könnyítették meg Modigliani egyébként is agyonhajszolt életét. Gyakran menekült az alkoholhoz vagy kábítószerekhez, amelyekkel tovább súlyosbította tüdőbaját. Párizsból időközönként hazalátogatott Livornóba, a szülei házába „pihenni”, de mindig visszatért a művészeti központba. Rövid, de annál színesebb életet élt minden téren: szerelemben, pusztító szenvedélyben és a művészetben. Modigliani zsenialitását nem tompították a drogok, sőt szinte haláláig szenvedélyesen alkotott, művészete minden megalkuvás nélküli és egyedi.
"A tökéletesség odaát van, az érzékelésen túli világmindenségben"
Alkotói stílusa az olasz hagyományokban gyökerezett, de sokat merített a néger plasztikából is. Ezt jelzik híres szem(golyó) nélküli portréi – amely egyik egyedi jellegzetessége – a tisztán rajzolt körvonalak és lágy formái. A „láthatatlan szemek” az emberi lélek titokzatosságára és a világ kiismerhetetlenségére emlékeztetnek, legalábbis a művészettörténészek szerint.
Egyik leggyakoribb és legkedveltebb témaköre a női test volt. Renoir után talán ő ábrázolta a legnaturalisztikusabban, először festve nemi szőrzetet a női aktokra. Egy kiállításon emiatt pornográf tartalomnak minősítették festményét, és ezért le kellett vennie a falról, amit a szabadelvű párizsiak felháborítónak tartottak.
"Megismerem a lelked, megfestem a szemed." (Forrás: Wikipedia)
Valamikor a háború elején vette kezdetét egyik romantikusan kezdődő, de csúnyán véget érő kapcsolata a nála 5 évvel idősebb, dél-afrikai írónővel, Beatrice Hastings-szel, aki anyagilag is támogatta az olasz művészt. Kapcsolatukat nagy partik jellemezték, ahol nem éppen az alkoholmentesség volt a jelszó. Egy zavaros eset vetett véget a nagy lamúrnak: Modigliani álítólag konkrétan kidobta Beatrice-t az ablakon. Talán érthető okokból, szerelmük ezután véget ért.
Jeanne
Ez a zord életrajzi affér valószínűleg kissé megrázta Önt, kedves olvasó, ezért kissé lépjünk hátrébb és vessünk néhány pillantást festményeire és művészetére. Ha precíz, finom megfogalmazást óhajtanak, csak olvassák Csorba Géza művészettörténész rövid elemzését e kiváló ember művészeti sokszínűségéről: „Ha Modigliani művészetének stiláris útját akarjuk követni, éppen ellenkező irányban kell elindulnunk, mint amerre életútja vezet. Olaszországból indult el, s haláláig Párizsban élt. Művészete Párizsban bontakozott ki, de a század eleji francia hatások, elsősorban a kubizmus első korszakának egzakt technikája és a fauve-ok dekoratív expresszionizmusa olasz hagyományokban s olasz karakterében ötvöződtek érett művészetté.” Szóval így.
"A boldogság egy komoly arcú angyal."
Amedeo élete nagy szerelmét, egy tizenkilenc éves keresztény családból származó lányt, Jeanee Hébuterne-t csak halála előtt három évvel ismerte meg. Őt tartották Modigliani legnagyobb szenvedélyének. A szerelem dúlt, de csatározások nélkül ezúttal sem működhetett a dolog. Egy szemtanú, André Salmon így számolt be egyik kedves családi jelenetükről: „Modigliani a lány törékeny csuklóját megragadva, a karjánál fogva vonszolta maga után, közben copfját cibálta, és csak azért engedte el egy pillanatra, hogy Jeanne nekiessen a Luxemburg-kert rácskerítésének. Modigliani olyan volt, mint egy kegyetlen, gyűlölettől fűtött, dühöngő őrült.” Jeanne és Amedeo az ilyen szolid csetepaték ellenére tényleg szerették egymást, amint azt később bizonyítják is – legalábbis Jeanne kétséget kizáróan. 1918 februárjában Hébuterne állapotos lett. Ekkor egy időre különváltak, de kislányuk megszületésekor ismét összeköltöztek. A korábban már említett Mick Davis által rendezett film központjában is főleg kettejük kapcsolata áll.
[video width="600" ][/video]
Modigliani képei életében, csak annak utolsó, rövid periódusában kezdtek kapósak lenni. Egészségi állapota ekkor már rohamosan romlott. A diagnózis szerint tuberkulotikus agyhártyagyulladásban halt meg 1920. január 24-én. Temetésén részt vett az egész Montmarte, a párizsi Père Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra. Jeanne-t szülei hazavitték, ő azonban nem tudta elviselni „Modi” halálát, és 8 hónapos terhesen kiugrott párizsi lakásuk ablakából.
A művész halála után képeiért kínált összegek szép lassan szárnyalni kezdtek felfelé és még napjainkban is újabb és újabb rekordokat döntenek. Nemrégiben például egy árverésen az 1919-ben készített Jeanne portréért cirka 31 millió dollárt fizettek...
Forrás: Guardian, Artsonline, Wikipedia
"Amit én keresek, az nem a valóság, de nem is az irrealitás, hanem a tudatalatti, az emberi faj ösztönösségének misztériuma."A livornói zsidó bankárcsalád negyedik gyermeke volt, apja az ő születésének évében (1884) ment tönkre és a család teljesen elszegényedett. A rengeteg buktató ellenére Modigliani művelt, okos és tehetséges fiatalemberré cseperedett, aki a firenzei és a velencei művészeti akadémián készült az alkotói pályájára. Ebből a korai korszakából alig maradt fenn műve.
Az első világháború kitörését megelőző években sok külföldről érkező fiatal művész telepedett le Párizsban. Modigliani is így tett, ő 1906-ban érkezett a francia fővárosba. Egyből tudta, merre kell orientálódni: a Montmartre-on szállt meg, a Bateau-Lavoirnak (Mosoda-hajó) nevezett legendás művésztanya szomszédságában, ahol nagyon gyorsan megkedvelték a jó kedélyű olaszt „aki mindig verseket szaval”, az asztalokon táncol és kiselőadásokat tart. Gyakori kicsapongásaival azonban sokszor túllőtt a célon. Volt olyan is, hogy az asztaltáncot meztelenül végezte. A fiatal Amedeo vonzó férfi hírében állt és ehhez jött még bizonyos „kocsmaszínészi” tehetség is, amellyel bárkit meg tudott nevettetni.A huszadik század elején Párizs a művészek Mekkájának számított, amely a mozgalmas és színes éjszakai életet élő legkülönfélébb alkotók gyűjtőhelye volt. Állandó főhadiszállásuknak a La Rotonde kávéház számított. Modigliani és Pablo Picasso köztudottan nem voltak kebelbarátok. Bár mindketten a szinte kizárólag a külhonból összesereglett festők és szobrászok által "vitt" párizsi iskola (École de Paris) tagjai voltak. (Csak az íze kedvéért: ebbe a körbe sorolhatók még többek között Juan Gris, Julius Mordecai Pincas, Marc Chagall, Moïse Kisling, Chaim Soutine is.)
Amedeo nem volt hajlandó beállni a két legnagyobb mester, Picasso és Matisse táborába, ezzel a döntésével lényegében sikertelenségre és ismeretlenségre ítélte magát. Picassóval történő kölcsönös szurkálódásukra jó példa, hogy az olasz egyszer ezt kérdezte a kubizmus atyjától: „Picasso, mondd, hogyan szeretkezel egy kockával?”. Mindenesetre egészen biztosan nagy hatással voltak egymásra. A folyamatos rivalizálásból áradó feszültség valószínűleg pozitív hatással lehetett alkotókedvüknek. Egy legenda szerint Pablo Picasso halálos ágyán Modigliani nevét suttogta…
[video width="600" ][/video]
A festészet nem biztosította hősünknek néha még a napi betevőt sem. Előfordult, hogy egy vászon mindkét oldalára festett, így is spórolva a hellyel. Anyagi gondjai nem könnyítették meg Modigliani egyébként is agyonhajszolt életét. Gyakran menekült az alkoholhoz vagy kábítószerekhez, amelyekkel tovább súlyosbította tüdőbaját. Párizsból időközönként hazalátogatott Livornóba, a szülei házába „pihenni”, de mindig visszatért a művészeti központba. Rövid, de annál színesebb életet élt minden téren: szerelemben, pusztító szenvedélyben és a művészetben. Modigliani zsenialitását nem tompították a drogok, sőt szinte haláláig szenvedélyesen alkotott, művészete minden megalkuvás nélküli és egyedi.
"A tökéletesség odaát van, az érzékelésen túli világmindenségben"Alkotói stílusa az olasz hagyományokban gyökerezett, de sokat merített a néger plasztikából is. Ezt jelzik híres szem(golyó) nélküli portréi – amely egyik egyedi jellegzetessége – a tisztán rajzolt körvonalak és lágy formái. A „láthatatlan szemek” az emberi lélek titokzatosságára és a világ kiismerhetetlenségére emlékeztetnek, legalábbis a művészettörténészek szerint.
Egyik leggyakoribb és legkedveltebb témaköre a női test volt. Renoir után talán ő ábrázolta a legnaturalisztikusabban, először festve nemi szőrzetet a női aktokra. Egy kiállításon emiatt pornográf tartalomnak minősítették festményét, és ezért le kellett vennie a falról, amit a szabadelvű párizsiak felháborítónak tartottak.
"Megismerem a lelked, megfestem a szemed." (Forrás: Wikipedia)Valamikor a háború elején vette kezdetét egyik romantikusan kezdődő, de csúnyán véget érő kapcsolata a nála 5 évvel idősebb, dél-afrikai írónővel, Beatrice Hastings-szel, aki anyagilag is támogatta az olasz művészt. Kapcsolatukat nagy partik jellemezték, ahol nem éppen az alkoholmentesség volt a jelszó. Egy zavaros eset vetett véget a nagy lamúrnak: Modigliani álítólag konkrétan kidobta Beatrice-t az ablakon. Talán érthető okokból, szerelmük ezután véget ért.
JeanneEz a zord életrajzi affér valószínűleg kissé megrázta Önt, kedves olvasó, ezért kissé lépjünk hátrébb és vessünk néhány pillantást festményeire és művészetére. Ha precíz, finom megfogalmazást óhajtanak, csak olvassák Csorba Géza művészettörténész rövid elemzését e kiváló ember művészeti sokszínűségéről: „Ha Modigliani művészetének stiláris útját akarjuk követni, éppen ellenkező irányban kell elindulnunk, mint amerre életútja vezet. Olaszországból indult el, s haláláig Párizsban élt. Művészete Párizsban bontakozott ki, de a század eleji francia hatások, elsősorban a kubizmus első korszakának egzakt technikája és a fauve-ok dekoratív expresszionizmusa olasz hagyományokban s olasz karakterében ötvöződtek érett művészetté.” Szóval így.
"A boldogság egy komoly arcú angyal."Amedeo élete nagy szerelmét, egy tizenkilenc éves keresztény családból származó lányt, Jeanee Hébuterne-t csak halála előtt három évvel ismerte meg. Őt tartották Modigliani legnagyobb szenvedélyének. A szerelem dúlt, de csatározások nélkül ezúttal sem működhetett a dolog. Egy szemtanú, André Salmon így számolt be egyik kedves családi jelenetükről: „Modigliani a lány törékeny csuklóját megragadva, a karjánál fogva vonszolta maga után, közben copfját cibálta, és csak azért engedte el egy pillanatra, hogy Jeanne nekiessen a Luxemburg-kert rácskerítésének. Modigliani olyan volt, mint egy kegyetlen, gyűlölettől fűtött, dühöngő őrült.” Jeanne és Amedeo az ilyen szolid csetepaték ellenére tényleg szerették egymást, amint azt később bizonyítják is – legalábbis Jeanne kétséget kizáróan. 1918 februárjában Hébuterne állapotos lett. Ekkor egy időre különváltak, de kislányuk megszületésekor ismét összeköltöztek. A korábban már említett Mick Davis által rendezett film központjában is főleg kettejük kapcsolata áll.
[video width="600" ][/video]
Modigliani képei életében, csak annak utolsó, rövid periódusában kezdtek kapósak lenni. Egészségi állapota ekkor már rohamosan romlott. A diagnózis szerint tuberkulotikus agyhártyagyulladásban halt meg 1920. január 24-én. Temetésén részt vett az egész Montmarte, a párizsi Père Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra. Jeanne-t szülei hazavitték, ő azonban nem tudta elviselni „Modi” halálát, és 8 hónapos terhesen kiugrott párizsi lakásuk ablakából.
A művész halála után képeiért kínált összegek szép lassan szárnyalni kezdtek felfelé és még napjainkban is újabb és újabb rekordokat döntenek. Nemrégiben például egy árverésen az 1919-ben készített Jeanne portréért cirka 31 millió dollárt fizettek...
Forrás: Guardian, Artsonline, Wikipedia
Hozzászólások