Befejeződtek a gyulai Almásy-kastély építészeti munkálatai

Befejeződött a gyulai Almásy-kastély építészeti rekonstrukciója. A következő hetekben a kiállításokat rendezik be, majd elindul a múzeummá avanzsált épület próbaüzeme. A nagyközönség a tervek szerint március közepétől tekintheti meg a felújított kastélyt.gyulai Almásy-kastélyA körülbelül két éves kivitelezés során a 18. században épült kastélyban Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban - A gyulai Almásy-kastély évszázadai elnevezéssel hozták létre a főúri családok mellett az őket kiszolgáló cselédség életét is bemutató tárlatot.

Virág Zsolt projektmenedzser az MTI-nek elmondta: 2011-ben a munka levéltári, képtári és helyszíni régészeti kutatással kezdődött, ugyanis "egy rozsdás vasszög sem maradt meg az egykori értékekből".
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az Almásy- és a Wenckheim-család ma élő leszármazottai családi fényképalbumok átadásával és az 1939-1945 közötti emlékeik elmesélésével sokat segítettek a kutatóknak - tette hozzá.

A múzeum kialakításakor az interaktivitásra helyezték a hangsúlyt, a látogatók kipróbálhatják majd, mekkora munka lehetett a családi ezüst takarítása, hogyan történt a korabeli cipők tisztítása, de meg lehet majd emelni a szobalányok által naponta cipelt vasalókat is - közölte.

Hozzátette: a kastély emeleti helyiségeiben - ahol a versailles-i palotához hasonlóan egy ponton állva valamennyi szobát be lehet látni - tematikus termeket alakítanak ki, így szólnak majd kiállítások a korabeli higiéniáról, a divatról, a fűtési lehetőségekről, de bemutatják egyebek mellett a barokk konyhát is.

Emellett múzeumpedagógiai műhelyet és történelmi játszóházat, turisztikai információs központot, egy toronykilátót, ajándékboltot és cukrászdát is kialakítottak - folytatta. "Lesz saját Almásy-Wenckheim-csokoládé, de meg lehet majd kóstolni a korabeli receptek alapján készített ételeket is. A toronykilátó pedig igazi kuriózum lesz, más alföldi kastélynak ugyanis nem nagyon voltak tornyaik" - mondta.

Virág Zsolt kiemelte: terveznek éjszakai kastélylátogatásokat is, az épület revitalizált parkjából pedig esténként a látogatók megtekinthetik a díszkivilágítást és a speciális árnyjátékot. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere elmondta: a kastélyt - amelyet 1959-ben csecsemőotthonná alakították, majd évtizedekig üresen állt - az utolsó pillanatban sikerült megmenteni az enyészettől.

"Nemcsak turisztikai attrakció épült, hanem egy műemlékvédelmi beruházás is zajlott. Síkvidéki, gótikus téglavárral szemben 300 éves kastély sehol máshol nem látható az országban, Európában sem igazán" - jelentette ki. A beruházásra három ütemben összesen 2,4 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a város. A projekt kapcsán 23 új munkahely jön létre, a látogatószám a tervek szerint 2020-ra eléri a 48 ezer főt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com