Farsangi hagyományokkal várja a közönséget szombaton a Néprajzi Múzeum

A farsangi időszak hagyományaival, babonáival, érdekességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton a Néprajzi Múzeumban.Vízkereszt napjától hamvazószerdáig tart a farsang időszaka, amely a hagyományos paraszti kultúrában a szórakozás, a felszabadultság és a kevesebb fizikai munkával terhelt hétköznapok ideje - idézi fel a múzeum hétfői közleménye. Február 22-én a múzeumi programok fókuszában az intézmény gyűjteményének állandó kiállításában is bemutatott busó hagyományok állnak majd.

Délelőtt a farsangi MÉTA Matiné várja a családokat, este pedig a Los Andinos ad koncertet. Az Örökség című kiállításrészben különleges tárlatvezetés lesz, a MÉTA térben pedig a busómaszk-faragást próbálhatják ki az érdeklődők. A kézműves foglalkozás után busó öltözéket is fel lehet majd próbálni.

Az előadásokon és a tárlatvezetéseken az érdeklődők megtudhatják, hogy mitől válik a jelmez rituális öltözetté, vagy azt, hogyan kapcsolódik ehhez az időszakhoz az udvarlás, a párválasztás és a lakodalom.

Számos ismert néprajzi film mellett meg lehet majd tekinteni Boglár Lajos Asszonyfarsang Mátraalmáson című 1967-es filmjét is, amelynek bemutatása után akkora botrány támadt a faluban, hogy az asszonyok többé nem merték megrendezni az eseményt.

Bemutatkozik a disznóvágás hagyománya, a gyerekek megnézhetik a Turka, a táncoló kecske című dramatikus bábjátékot, Bognár Szilvia farsangi menyegzős dalokat tanít majd, a Néprajzi Múzeum Vígan zengjetek, citerák! című időszaki kiállításában pedig időről időre élő citerazene is hallható lesz. Részletes programok a múzeum honlapján olvashatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com