Gyerekkoruk keserítette meg a híres írók életét

Rimbaud, Kafka, Dosztojevszkij, de például Csehov se tudta feldolgozni a sanyarú gyerekkori emlékeket.A gyerekkorban tapasztalt jó és rossz emlékek eleinte semmiségeknek tűnhetnek, de később kiderül, hogy ezek a tapasztalatok átsegíthetnek egy nehéz időszakon, vagy ellenkezőleg, ezek akadályozzák meg a boldogságot.

Alice Miller A test kiáltása – A szülői bántás hosszú távú következményei című könyvében arra kereste a választ, hogy a világirodalom nagyjainak életében milyen visszafordíthatatlan károkat okozott a rossz nevelés, vagy annak teljes hiánya.

A világirodalom híres írói közül többen fiatalon haltak meg, ami talán elkerülhető lett volna, ha képesek lettek volna feldolgozni azt, ami gyerekkorukban történt velük.

Arthur Rimbaud könyörtelen édesanyja a halálra vágyott: A francia költő anyja egy kemény és könyörtelen asszony volt, aki folyton ellenőrzés alatt tartotta a fiát, akinek igyekezett eltaposni a függetlenség iránti vágyát.

Arthur Rimbaud kétszer is megszökött hazulról, de végül mindig kénytelen volt visszamenni az anyjához, akiről Yves Bonnefoy a Rimbaud című munkájában azt írta, hogy egy becsvággyal, gyűlölettel, büszkeséggel teli, szikár, nyakas, önfejű, vallásos és bigott nő volt.

Rimbaud anyja morbid módon rajongott a halálért. Ezt a különös vonzódást jól mutatja, hogy 65 évesen kitalálta, hogy a sírásók vigyék le abba a kriptába, ahol majd a két fia mellé temetik, ugyanis meg akarta tapasztalni, hogy milyen lesz a végső nyugalom.

Kafka írói ambícióit nem támogatta a szigorú apa: A zsidó kereskedőcsaládba született Franz Kafka elég korán rájött, hogy az írás boldoggá teszi, de az apja, Hermann Kafka egyáltalán nem támogatta a fiát, sőt, arra kényszerítette, hogy a családi gyökereihez méltó munkát vállalva építsen karriert.

Kafka engedett a szülői nyomásnak, és dolgozott biztosítótársaságnál, balesetbiztosító intézetnél, majd a sógorával megalapította Prága első azbesztgyárát, ám éjjelente továbbra is írással foglalta el magát. Az apjának azonban továbbra sem tetszett a fia életvitele.

Az író krónikus depresszióban szenvedett, ami részben öröklött hajlam volt, de az állapotán biztos, hogy rontott az, hogy milyen szülői elvárásoknak kellett megfelelnie. Mivel a külvilággal szemben csak otthon érezte biztonságban magát, ezért Kafka csapdába került, amiből csak 31 évesen sikerült kiszabadulnia, ugyanis életében először akkor költözött el.

Kafka végül úgy döntött, hogy egy hosszú levélben fogalmazza meg az érzéseit, ami aztán Levél Apámhoz címen, könyvformában is megjelent. Az író elküldte az édesanyjának a levelet, hogy adja át azt az apjának, de az asszony nem teljesítette a kérést, és arról sem beszélt soha, amit a könyvben olvasott.

Kafka a levélben így keresett mentséget az apja kemény módszereire:

„Te csak a magad alkatának megfelelően tudsz bánni a gyerekkel: erőszakosan, lármásan és indulatosan, s ezt ebben az esetben ráadásul még nagyon jó módszernek is vélted, mert erős, bátor ifjút akartál nevelni belőlem.”

Dosztojevszkij apját jobbágyai gyilkolták meg: Furcsán hangozhat, de Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij esetében nem az okozott sanyarú gyerekkort, hogy megölték az apját, ugyanis mai szemmel nézve, Mihail Andrejevics Dosztojevszkij egyáltalán nem volt jó szülő.

A férfi állandóan ivott, féltékenykedett a feleségére, a gyerekeit, vagyis Fjodort, bátyját és hat öccsét, katonai szigorral nevelte. A csemeték közül a legidősebbet a Hadmérnöki Intézetbe küldte, ahol még az otthoninál is nagyobb szigorra számíthatott.

Amikor Mihail birtokot és száz jobbágyot örökölt, akkor azokat is keményen fogta. Ez vezetett oda, hogy egy konfliktus alkalmával a parasztok agyonverték. A már akkor is szorongó Fjodor az intézetben tudta meg, hogy az apját megölték. Az álmatlanságban és epilepsziás rohamokban szenvedőíró író 59 évet élt.Marcel Proustot megfojtotta az anyai szeretet: Teljesen normális és egészséges anya-fia kapcsolat az, amiben a két fél puszival kíván egymásnak jó éjszakát, ám Marcel Proust annyira függött az anyai szeretettől, hogy képtelen volt elaludni, ha valamiért elmaradt az esti rituálé.

Jeanne-Clémence Proust, egy előkelő orvos felesége, arra törekedett, hogy a fia életének minden területére hatással legyen annak 18 éves koráig, így például azt is megszabta, hogy Marcel kivel barátkozhat. Az író gyakran, főleg az esti szalonok esetében, tehernek érezte az anyja jelenlétét.

Az asztmában szenvedő Proust 1903-ban írt a betegségéről egy levélben, amit az anyjának címzett:

„Inkább kínozzanak rohamok, és lelj örömöt bennem, mint egészséges legyek, de nem kedvedre való.”

A fiú néha megpróbált ellenállni az anyja a viselkedésének, de olyankor gyorsan bocsánatot kért, mert attól félt, hogy elveszíti az asszonyt, akinek halála után összeomlott:

„Az életem elvesztette az értelmét, mert többé nincs, ami megédesítse, kiveszett belőle a szeretet és a vigasz.

Elveszítettem azt, akinek szűnni nem akaró ébersége békét hozott a számomra, szeretetben az egyetlen mannát hozta az életembe... Minden fájdalom átjár... A nővér, aki ápolta, azt mondta: mindig négyéves maradtam a számára.”

James Joyce gyerekkorát a szeszélyes apa nehezítette meg: Az édesanyja halála után, 1904. augusztus 29-én, James Joyce egy levélben elárulta a feleségének, Norának, hogy milyen férfi volt az apja:

„Az anyámat lassan megölte az apám kínzása, a sokéves aggodalom és az árulásom cinikus nyíltsága. Amikor a koporsóban megpillantottam a szürke, ráktól eltorzult arcát, akkor fogtam fel, hogy egy áldozat arcát látom. Átkozom a rendszert, ami feláldozta őt.”

Joyce gyerekkorát az is megnehezítette, hogy tizenegy testvérével kellett osztoznia a szülői figyelmen, az apja pedig sűrűn megverte.Virginia Woolfot féltestvérei szexuálisan bántalmazták: 23 éves kora óta ívelt felfelé az angol regényírónő karrierje, ám a gyerekkori traumáját soha nem tudta feldolgozni, 59 évesen pedig vízbe ölte magát. Virginia Woolf tragédiáját a szülői mellőzés és a sanyarú gyerekévek okozták.

Az írónő gyönyörű anyját, Julia Prinsepet, a kor egyik leghíresebb kritikusa, Sir Leslie Stephen vette feleségül. Akkor már mind a ketten özvegyek voltak, és mind a ketten gyerekeket hoztak a házasságba, amiből négy közös utód született, köztük Virginia és Vanessa.

A két lány ki volt téve a féltestvéreik szexuális zaklatásának, amiről nem mertek beszámolni a szülőknek. Virginia a negyvennégy kötetes naplójában sokszor írt arról, hogy azért nem szólt semmit, mert félt, hogy nem számíthat a szülei támogatására.

Az írónő 13 éves korában, az anyja halálakor, kapta az első idegösszeomlását. Virgina egész életében depresszióban szenvedett, amire Freud műveiben keresett megoldást, de a pszichiáter elméletei csak rontottak az állapotán, mert a nő kezdett kételkedni az emlékeiben, amikről lassan azt feltételezte, hogy nemcsak torzak, hanem tévesek is, mert nem valós élményeken, hanem a vágyai kivetülésein alapulnak.

Louise deSalvo a Virginia Woolf: The Impact of Childhood Sexual Abuse on Her Life and Work című könyvében így jellemezte az írónő helyzetét:

„Úgy gondolom, hogy Freud kirántotta Virginia lába alól azt az ok-okozat-körülmény szőnyeget, amit egész életében próbált kidolgozni, ezért végül arra kényszerült, hogy visszavonja a saját magyarázatait a depressziójára és a lelki állapotára.”

Virgina apja soha nem ismerte el a nő tehetségét, sőt, szerinte a lányának egyáltalán nem volt művészi érzéke.


Csehov korán került a családfő szerepébe: Anton Pavlovics Csehov apja is az alkohollal tette tönkre a saját és családja életét. Az író nagyapja még jobbágynak született, de sikerült megváltania magát és a gyerekeit. Csehov apja azonban képtelen volt arra, hogy jól használja a szabadság adta lehetőségeket.

A férfi kiskereskedőként csődbe ment és az adósok börtönébe került. A családot az író támogatta, gondoskodott róluk, és fenntartotta a moszkvai lakást. Mindezt még akkor is tette, amikor ő is csak keveset keresett.

(Forrás: divany.hu)