Meglepő dolgot fedeztek fel Csontváry festményében

Az öreg halász című alkotás valójában két képet rejt.
Zseniális festő volt Csontváry Kosztka Tivadar, aki 1853. július 5-én született és 1919. június 20-án halt meg. A festő eredeti szakmáját tekintve okleveles gyógyszerész volt, de jogot is tanult.

Hazánk egyik legkiemelkedőbb festője autodidakta volt, és magányosan alkotta a műveit.

Ahogy sok művészt, úgy Csontváryt sem értették meg a kortársai, ám a halála után világossá vált, hogy a magyar festőművészek egyik legzseniálisabbikját tisztelhetjük a személyében.

Ezt bizonyítja Az öreg halász című festmény is, amelyre, ha először ránézünk, akkor nem látszik rajta semmi különös, de amikor jobban szemügyre vesszük, akkor feltűnhet az öregember aszimmetriája.

Amennyiben a festmény bal oldalát tükrözzük, akkor egy teljesen új, tökéletes képet kapunk. Ugyanez figyelhető meg, ha a jobb oldalt is tükrözzük. Az így kapott festmények önmagukban is tökéletesek, ezzel is bizonyítva, hogy a festő kimagasló tehetség volt.eredetEredeti.

balTükrözve a bal oldalt láthatjuk, hogy a csónakban ülő öreg halász mögött nyugodt a tenger, és a tűzhányó.

jobbA jobb oldalt tükrözve a koporsóban ülő ördög jelenik meg, aki mögött a tenger viharos, a tűzhányó kitör.

Az öreg halász festmény tökéletesen ábrázolja, hogy az emberi lélek nem jó, vagy rossz, hanem ez a két oldal mindenkiben egyszerre van jelen.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com