Római matiné Komáromban és Révkomáromban

A komáromi és a révkomáromi múzeumokban, valamint a Duna két partján fekvő erődrendszerben szombaton közös családi napot rendeznek, mely az ókori életet mutatja be különféle játékos vetélkedőkön keresztül.

kgym_kotar01

Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínek között kisvonattal lehet közlekedni. A programban szerepel falfestés, mozaikkészítés, legionárius felszerelések készítése, vetélkedő ókori táblás és ügyességi játékokban.

A kiállításokhoz a múzeumok családi felfedező füzetet készítettek és nyomozásra is invitálják a résztvevőket. A rejtélyes bűnügy felderítéséhez a nyomokat a Duna Menti Múzeumban, a VI. bástya - Római kőtárban, a Komáromi Klapka György Múzeumban, valamint az Igmándi erőd kőtárában lehet fellelni. Aki mind a négy helyszínen összegyűjti a szükséges információkat és jó következtetéseket von le, meg tudja válaszolni a bűnüggyel kapcsolatos kérdéseket. A 10 legpontosabb választ adó jutalma családi belépő a Szépművészeti Múzeum - a szombati program társszervezője - állandó kiállításaira.

A nap igazi különlegessége az ősfoci (harpastum) bemutató. Az Igmándi erődben két, ismert személyiségekből álló csapat mutatja be az antik labdajáték szabályait. A bemutató után mindenki kipróbálhatja azt, hogy mennyire lett volna tehetséges "focista" az ókorban.

Az ősfocit négyszögletes pályán játszották, amely csak kicsivel volt kisebb, mint egy futball-pálya. A játékosok száma játékonként változó volt. A csapatok a pálya két szélén egy-egy vonalat őriztek és az a csapat szerzett pontot, amely a labdát az ellenfél vonalán átjuttatta. A játék jelentős gyorsaságot, ügyességet és fizikai erőt igényelt, leginkább a rögbihez hasonlított.

A Római matiné elnevezésű családi nap a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye és a Nagyszombati Egyetem által közösen szervezett Határtalan antikvitás című múzeumpedagógiai programsorozat utolsó állomása. A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósult projekt részeként Gödöllőn, Sopronban és Győrött rendeztek korábban családi napot.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com