Uniós pénzből újul meg a szegedi Dóm

Az uniós Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP) 100 százalékos támogatásával, az előzetes becslés szerint nettó 1 milliárd 675 millió forintból újul meg a szegedi Dóm. A nyílt közbeszerzési felhívást a DÓM Fejlesztő- és Turisztikai Szolgáltató Szervezet a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben tette közzé.

szegedidomA szegedi Dóm turisztikai vonzerővé fejlesztése elnevezésű projekt keretében fel kell újítani - bár csak részlegesen - a Dóm homlokzatát. Emellett szerepel a munkák között az altemplomi lejárat és a nyugati oldalbejáró körül kialakított rámparendszer lebontása, az előlépcső átalakítása, valamint a Dóm kiemelt előterének a felújítása is.

Végül pedig a Püspöki Székház, a Gál Ferenc Főiskola és a Szent Gellért Szeminárium közös udvarának a zarándokok és látogatók fogadására alkalmas térré fejlesztése a cél.

Az ajánlattevőnek - referenciaként - be kell mutatnia az elmúlt 5 évből egy legalább nettó 500 millió forintos műemlék-felújítást, és egy legalább nettó 1 milliárdos nem lakó- vagy ipari épület felújítását.
Az ajánlattételi határidő február 7.

Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy a kivitelezés ára 93, míg az előteljesítés 7 súlyszámmal szerepel az értékelésben.

A rekonstrukció érinti a Szegedi Szabadtéri Játékokat is. Mint azt Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója tavaly októberben elmondta, az idei fesztiválra megfordul a nézőtér, a színpadot pedig a Dóm tér órateraszán állítják föl.

MTI

Hozzászólások

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Az egykori informatikusból tűzoltó, majd rendőr lett, és szabadidejében lenyűgöző festményeket alkot, amelyeket már többször ki is állított.

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében 2025. január 29-én középiskolások és gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok láthatták a „Kiállok érted!” című darabot.

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

http://ujhazak.com