Uniós támogatással kunhalmokat mentenek a Kiskunságban

Az Európai Unió 202 millió forintos támogatásával kunhalmokat és egykori földvárakat állítanak helyre a Kiskunsági Nemzeti Parkban - közölte Balázs Réka, a program vezetője kedden az MTI-vel.

A kunhalmok évezredes sírhelyek, őrhelyek, egykori templomok őrzői és legendák övezte rejtélyes objektumok az Alföldön, amelyek mindig izgatták az utazók fantáziáját, hogy mit rejthetnek - mondta a program vezetője.

kh

Balázs Réka fontosnak nevezte, hogy azok a kunhalmok és földvárak, amelyek túlélték az elmúlt évszázadok viharait, ma már országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek. Sajnálatos azonban a máig fennmaradt kunhalmok erősen roncsolódtak az illegális hulladéklerakás, kincskeresés, feltörés, beszántás és az invazív növények megtelepedése miatt - tette hozzá.

A most induló projekt keretében megállítják a szakadó partfalak omlását, megszüntetik az illegális hulladéklerakás nyomait, visszaszorítják az invazív növényeket és gondoskodnak a kultúrtörténeti és régészeti értékek mentéséről - tájékoztatott a projekt keretében elvégzendő munkálatokról.

A kutatók számára az eddig vizsgált kunhalmok kincsesbányának bizonyultak, mert a halmok belsejében is láthatók a különböző korok természeti és kultúrtörténeti lenyomatai, valamint egyes földvárak eltemetett rétegeiben jól vizsgálható az adott kor emberének háztartási hulladéka is, amiből következtetni lehet az egykor ott élők életmódjára és társadalmi berendezkedésére - fogalmazott a program vezetője.

Balázs Réka hangsúlyozta, hogy a biológus, geológus és természetvédelmi szakemberek is fontos információkhoz juthatnak, mert egy-egy halom környezetének korábbi éghajlatáról, növényzetéről és vízviszonyairól is információt kapnak.

A most induló projekt keretében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a tiszaalpári földvárat, Érsekhalma földvárát, a vaskúti halmokat és a dunatetétleni Csárda-halmot állítják helyre.
A halmok lesznek az első állomásai annak a Duna-Tisza-közét behálózó tanösvény-láncolatnak, amelyre a tervek szerint felfűzik majd az összes, napjainkban még megőrzött kunhalmot és földvárat.
A projekt munkálatait 2015. május 31-ig fejezik be.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com